Eb: 1000 méteren négy aranyérem, minden számban dobogón a magyarok

benkozoltan.jpg

A magyar válogatott négy-négy arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szerzett a szombati 1000 m-es döntők során a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Kellemes meglepetésre győzött, mégpedig ritkán látható hatalmas fölénnyel a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila, s elsőként haladt át a célvonalon a címvédőként vízre szállt Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, valamint az újonc Kozák Danusia, Szabó Gabriella kajakpáros, valamint a Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma összeállítású női kajakos kvartett.

Második helyet szerzett Kovács Katalin (K-1), a Kozmann György, Kolonics György duó (C-2), valamint a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kajak és a Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor kenu négyes, a tavaly második Benkő Zoltánnak (K-1) ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel.
Érdekesség, hogy Kovácsot előbb harmadiknak hirdették ki, át is vette a bronzérmet, később azonban kiderült, hogy hivatalosan – a célfotó alapján – a második helyen végzett.

Vajda Attila:
„Ötszáznál csak azt érzékeltem, hogy egyre távolodok a mezőnytől, 750-nél pedig már éreztem, hogy meglehet az aranyérem, bár egyre fáradtam. Életem legtisztább nemzetközi győzelme volt a mai, kicsit megkönnyeztem a sikert, ha végigmegy a Himnusz, biztos el is sírom magam.”

Benkő Zoltán:
„Kicsit fényesebb érmet akartam szerezni, de ma ennyi volt bennem. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen teljesen kihajtottam magam, már a partra is alig tudtam kievezni. Annak nagyon örülök, hogy ezzel az eredménnyel bekerültem a vb-csapatba és nem kell újra válogatóznom.”

Szabó Gabriella:
„Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hiszen először azt hittük, kikaptunk a lengyelektől, de aztán kiderült, hogy mégis mi nyertünk. Úgy terveztük, hogy 500 és 800 m-nél megindítjuk a hajót, az előbbi sikerült is, a végére azonban elfáradtunk, ezért is lett ennyire szoros a befutó.”

Kammerer Zoltán:
„Más taktikával indultunk a mai versenynek, mint szoktunk, de nem volt meg az összhang, mert Kucsi inkább az elején, én pedig a végén hajtottam igazán. Ő nagyon el is fáradt a végére, de én úgy éreztem, simán megvan a győzelem.”

Kolonics György:
"Nagyon fájt a versenyzés, eddigi pályafutásom során csak egyszer éreztem ilyet. Még 900 méternél is nagyon bíztam abban, hogy nyerünk, de a végére nagyon elfáradtunk. Kihoztuk magunkból a maximumot, ma ez ennyire volt elég."

Vereckei Ákos:
„Természetesen most is győzni akartunk, de nem lehet mindig nyerni. Most jobbak voltak a szlovákok, de szoros verseny volt.”

Paksy Tímea:
„Nagyon jó pályát mentünk, én csak annyit láttam, hogy közel s távol senki nincs körülöttünk. Gyakorlatilag már a rajt után az élre álltunk és mivel senki nem szorongatott minket, könnyed győzelmet arattunk.”

Sáfrán Mátyás:
„Tavaly harmadikak lettünk, s most is reménykedtünk egy éremben. Három emberünknek is eltörött a lapátja az utazás során, így szokatlan körülmények között, új lapátokkal kellett versenyeznünk. Nagyon rosszul rajtoltunk, mert többen kiugrottak és azt hittük, visszalövik a startot, s végül már nem tudtuk behozni a fehéroroszokat. Ha jobban indulunk, talán az arany is meglett volna.”

Angyal Zoltán szövetségi kapitány:
„Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, olyan alkalomra nem is emlékszem, hogy az első napon minden számban érmet nyertünk volna, és ráadásul ezek közül csak egy bronz. Benkő Zoli az egyik legerősebb mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet, őt is dicséret illeti. Kovács Katit sajnálom, a végére kissé elmerevedett, ezért nem sikerült győznie.”

Azok a magyar egységek, amelyek az első három között végeztek, már indulói az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, kivétel ez alól a C-4, ebben a számban a válogatási elvek szerint ugyanis győzni kellett volna a vb-csapattagsághoz.

Szombaton 17 órától a 200 m-es elő- és középfutamokat rendezik az Eb-n.

A pontevedrai kajak-kenu Európa-bajnokság 1000 m-es döntőinek dobogósai és a magyarok eredményei:
Férfiak:
    K-1, Európa-bajnok:
  Eirik Veraas Larsen (Norvégia) 3:39.179 p
2. Tim Brabants (Nagy-Britannia) 3:40.342
3. Benkő Zoltán 3:41.742
    K-2, Európa-bajnok:
 Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 3:21.174
2. Andreas Ihle, Rupert Wagner (Németország) 3:21.867
3. Philippe Colin, Cyrille Carre (Franciaország) 3:21.957
    K-4, Európa-bajnok:
 Szlovákia (Richard Riszdorfer, Michal Riszdorfer, Erik Vlcek, Juraj Tarr) 3:02.812
2. Magyarország (Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor) 3:03.372
3. Lengyelország (Marek Twardowski, Adam Seroczynski, Tomasz Mendelski, Adam Wysocki) 3:03.812
    C-1, Európa-bajnok:
 Vajda Attila 4:04.429
2. Makszim Opaljev (Oroszország) 4:07.712
3. David Cal (Spanyolország) 4:08.676
    C-2, Európa-bajnok:
 Christian Gille, Tomasz Wylenzek (Németország) 3:48.304
2. Kozmann György, Kolonics György 3:48.574
3. Alekszandr Bahdanovics, Andrej Bahdanovics (Fehéroroszország) 3:50.087
    C-4, Európa-bajnok:
 Fehéroroszország (Dmitrij Rabcsanka, Dmitrij Vajcsiskin, Konstantin Scsarbak, Alekszandr Vaucsetjki) 3:30.666
2. Magyarország (Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor) 3:31.229 3. Románia (Silviu Simioncencu, Josif Chirila, Andrei Cuculici, Nicolaes Flocea) 3:34.439

Nők:
    K-1, Európa-bajnok:
 Sofia Paldanius (Svédország) 4:08.410
2. Kovács Katalin 4:09.490
3. Friedricke Leue (Németország) 4:09.530
    K-2, Európa-bajnok:
 Kozák Danusia, Szabó Gabriella 3:51.404
2. Malgorzata Chojnacka, Ewelina Wojnarowska (Lengyelország) 3:51.444
3. Annika Andersson, Emma Andersson (Svédország) 3:54.970
    K-4, Európa-bajnok:
 Magyarország (Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma) 3:27.060
2. Németország (Marina Schmuck, Judith Hörmann, Gesine Ruge, Friedericke Leue) 3:29.613
3. Olaszország (Stefania Cicali, Alice Fagioli, Alessandra Galiotto, Fabiana Sgroi) 3:29.726