Drámai büntetőpárbaj után döntős a Milan a kupában

A Milan bejutott az Olasz kupa döntőjébe, miután az elődöntő visszavágóján gól nélküli 120 percet követően tizenegyesekkel 5-4-re legyőzte a Laziót. Gianluigi Donnarumma két büntetőt hárított, az utolsó sorsdöntő tizenegyest pedig Alessio Romagnoli értékesítette.

Az első meccs 0-0-s döntetlennel zárult a San Siróban. Mindkét csapat meglehetősen komolyan vette a kupaelődöntő visszavágóját, hiszen Gennaro Gattuso és Simone Inzaghi sem tartalékolt, mindketten az egyik legerősebb kezdőcsapatot küldték pályára. Az első félidőben inkább a Lazio akarata érvényesült, Donnarummának már az 5. percben két komoly védést kellett bemutatnia. A 19 éves kapus előbb Immobile fejesét, majd Milinkovic-Savic lövését védte. Negyedórát követően az első Milan helyzetet is feljegyezhettük, ugyanis Suso próbálkozott távoli lövéssel, a kipattanóra érkező Cutrone viszont lesen tartózkodott.

A második játékrészben jóval több alkalommal került helyzetbe a Milan. A legnagyobb lehetőség Calabria előtt adódott, azonban Strakosha hárította a lövését. Emellett Calhanoglu is többször próbálkozott kapura lövéssel, gólt viszont egyik együttesnek sem sikerült szereznie, így jöhetett a hosszabbítás. A 117. percben Kalinic végleg eldönthette volna a továbbjutás sorsát, azonban óriási helyzetben a kapu fölé lőtte a labdát.

A tizenegyespárbaj során Gigio Donnarumma hárította Sergej Milinkovic-Savic és Lucas Leiva büntetőjét is, míg a piros-feketék részéről Ricardo Rodriguez és Riccardo Montolivo hibázott. A hetedik párbajban Luiz Felipe rontott és Alessio Romagnoli állt oda a sorsdöntő rúgáshoz. Az olasz védő nem hibázott, magabiztosan értékesítette a tizenegyest és továbblőtte csapatát a döntőbe.

Május 9-én Rómában rendezik meg az Olasz kupa döntőjét, amelyet a Juventusszal vívhat meg a Milan.

LAZIO – MILAN 0-0 (BÜNTETŐKKEL 4-5)

Időpont: 2018.02.28. 20:45
Helyszín: Stadio Olimpico, Róma
Játékvezető: Rocchi
Gólszerző: –
Sárga lapok: Marusic, Radu, Milinkovic-Savic ill. Kessié, Romagnoli, Calabria

>> KEZDŐCSAPATOK:

LAZIO (3-5-1-1): Strakosha; Cáceres (Luiz Felipe 68.), De Vrij, Radu; Marušić (Lukaku 93.), Parolo, Lucas Leiva, Milinković-Savić, Lulić; Luis Alberto (Felipe Anderson 67.); Immobile.

Cserék: Guerrieri, Vargić, Bastos, Wallace, Patric, Basta, Murgia, Nani, Caicedo.

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Calabria, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessie (Montolivo 96.), Biglia, Bonaventura; Suso (Borini 108.), Cutrone (Kalinic 70.), Calhanoglu.

Cserék: A. Donnarumma, Guarnone, Abate, Gomez, Musacchio, Zapata, Locatelli, Mauri, Montolivo, Borini, Kalinic, André Silva.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS