Doppingvétség: két évre felfüggesztették a szerb tehetséget

filipradojevic

A FINA két évre meszelte el a szerbek Universiade-győztes, U20-as bronzérmes balkezesét. 

filipradojevic

Fotó: VSS / Ivica Veselinov

A tavalyi év jól sikerült Filip Radojevicsnek, hiszen Universiade-győztes lett valamint az U20-as vb-n harmadik a válogatottal. Sőt, a felnőttek között is bemutatkozott.

Nos, a 2018-as esztendő rosszul kezdődött a szerb balkezesnek, hiszen a nyári korosztályos vb-n akadt fent egy doppingellenőrzés során, most pedig a FINA úgy határozott, hogy két évre felfüggeszti a tehetséget.

A játékos azzal védekezett, hogy asztmaproblémáira kapott orvosától egy gyógyszert, de a nemzetközi szövetség végül úgy határozott két évig nem ugorhat vízbe.

Emlékezhetünk rá, legutóbb Nikola Radjen kokainfogyasztás miatt akadt fent a rostán, az ő bünetését végül két évre mérsékelték, és a tavalyi szezonban visszatérhetet.

A mostani büntetés ellen Filip Radojevics a Lausanne-i bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS