Dónusz Éva a kapitány

A négy pályázó közül Dónusz Évát választotta meg utánpótlás-kapitánynak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége. A négyes hajó tagjaként Barcelonában olimpiai bajnok korábbi sportoló az immár felnőtt-kapitány Hüttner Csabát követi a poszton.

MKKSZ/UP-info Négyen adták be pályázatukat a másodszorra meghirdetett kajak-kenu utánpótlás-kapitányi posztra: Ballay László, Dónusz Éva, Gannoruwa Levente és Szabó Attila. A hétfő délelőtti meghallgatásokat követően döntött a szövetség elnöksége, és az olimpiai bajnok Dónusz Évát választotta meg új utánpótlás szövetségi kapitánynak.

donusz_eva

Dónusz Éva

A barcelonai játékok aranyérmese versenyzői pályafutása lezárását követően továbbra is tevékenyen részt vett a sportág életének irányításában: 1999-ben a szövetség szakmai titkára lett, a szakmai jellegű adminisztrációs feladatok mellett hozzá tartozott a kapcsolattartás a versenyzőkkel, edzőkkel, klubokkal, valamint a nemzetközi szövetséggel. 2001-ben a szakmai titkári feladatok mellett kinevezték a serdülőválogatott vezetőedzőjének, és az újonnan beindult, 10-18 esztendős sportolók számára létrehozott Héraklész-program sportági programvezető-helyettesi feladatokat látta el.

Kicsivel később, 2004-ben és 2006-ban megszülettek gyermekei, de nem távolodott el a sportágtól, tevékenyen részt vett a versenyek szervezésében: tagja volt a 2011-es szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezőbizottságának. 2012-ben a sportág közgyűlése beválasztotta az elnökségbe, ahol egy évig az olimpiai bajnokok képviseletét látta el, majd 2014-ben visszaintegrálódott a szövetség munkájába: a szakmai csoport tagjaként a gyerek- és kölyökkorosztály programjainak, versenyeinek, valamint az országos kölyökválogatott éves programjainak, edzőtáborainak szervezésében vett részt.

Az elnökség döntése értelmében január 20-tól az utánpótlás-kapitányi tisztséget látja el.

„Meghatódtam attól, hogy a szövetség nekem szavazott bizalmat, valahogy úgy érzem magam, mint 2012-ben, amikor a közgyűlés nagy szavazati aránnyal beválasztott a haza szervezet elnökségébe – nyilatkozta Dónusz Éva. – Mielőtt eldöntöttem, hogy pályázok, végigpörgettem azokat az eseményeket, amelyek az elmúlt ötven évben történtek velem. Kétezer-tizenhét jubileumi év a számomra, idén leszek ötven éves, negyven éve kezdtem el kajakozni, idén lesz huszonöt éve, hogy megszereztük a hazai kajak-kenu sport első női olimpiai bajnoki címét és most én lehetek az első női szövetségi kapitánya a sportágnak.”.

„A meghallgatások során a négy pályázó anyagait most már szóban is megismerve a szakmai stáb és az elnöki és alelnöki kör közösen arra a megállapodásra jutott, hogy két kiemelkedő pályázat volt – mondta a döntésről Doma Gergő szakmai igazgató. – Az egyik jelölt a korábbi olimpiai és világbajnok kajakos Dónusz Éva, aki évek óta az utánpótlásrendszerek felügyeletével foglalkozik, illetve Gannoruwa Levente, aki sikeres edzői munkája mellett a Testnevelési Egyetemen óraadó tanárként tevékenykedik. Az elnökség végül úgy határozott, hogy megválasztja a sportág első női kapitányát, s ezzel kétezer-tizennyolc szeptemberéig bizalmat szavazott Dónusz Évának, aki a meghatottsága közepette jelezte az elnökségnek: teljes erőbedobással és minden energiájával azon lesz, hogy utánpótlásunk megőrizze vezető szerepét a világban. Még magasabb szintű háttérszolgáltatással legyen ösztönözve a komplett hazai kajak-kenus élet.”

„Dónusz Éva minden szempontból kitűnő választás – tette hozzá Schmidt Gábor, a szövetség elnöke. – Azt gondolom, ő az igazi példakép a sportágban, mind a versenyzői múltja, mind az emberi tartása, szülői és családi szerepe, mind pedig az eddigi munkája alapján, amelyet minden szempontból a tisztesség, az elhivatottság és a nyitottság jellemez. A különböző korosztályos válogatott kereteknél végzett eddigi munkája is megmutatja, hogy nagy tisztelet övezi az edzők és a versenyzők körében. És a nehéz döntéseknél is tudott egészséges kompromisszumokat kötni.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS