Döntetlent játszott a Győr Dunaújvárosban

Dunaferr.jpgA női kézilabda-bajnokság rájátszásában a Dunaferr hazai pályán játszott 28-28-as döntetlent a Győri ETO ellen.

A sok hibával tarkított találkozón az öt büntetőt is hibázó hazaiak a jó kezdés után nagy csatában harcoltak ki döntetlent a hétvégén a nemzetközi kupától búcsúzó bajnokcsapat ellen.

Női kézilabda, rájátszás, 1. forduló
Dunaferr NK – Győri Audi ETO KC 28-28 (13-12)
Dunaújváros, 1200 néző
Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
Legjobb gólszerzők: Lovász 10, Nagy I. 5/2, Pigniczki 4, Laluska 4, illetve Dokic 7, Görbicz 7/2, Vérten 5,
Büntetők: 6/2 illetve 7/5
Kiállítások: 6 perc 10 perc

Igazi rangadóra volt kilátás a dunaújvárosi összecsapáson, ahol nagy kérdés volt, hogy a hétvégi nemzetközi kupafiaskó után mennyire sikerült összeszednie magát a győrieknek. A mérkőzés elején úgy tűnt, nem sikerült Görbiczéknek felpörögniük, mert a Dunaferr tizenöt perc után már ötgólos vezetésre tett szert a rendkívül sok szabálytalansággal, és technikai hibával tarkított találkozón. Ezt követően azonban magára talált az ETO, és a beállós poszton tarthatatlannak bizonyuló Dokic vezetésével egy gólra felzárkóztak az első harminc perc végére (13-12).

A szünet után előbb kiegyenlített, majd Görbicz találatával a vezetést is átvette a Győr. Ezt követően a zöld-fehérek a huszonhetedik percben még kettős emberelőnybe is kerültek, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, mert a megszerzett kétgólos előnyüket gyorsan elherdálták, így igazán izgalmas véghajrá alakult ki. Az utolsó tíz percben mindkét együttes a maga javára fordíthatta volna a mérkőzést, de a játékosok rendre hibáztak a döntő szituációkban, így igazságos döntetlennel fejeződött be az összecsapás (28-28).

Mobilpress