Döntetlen a magyar-olasz vízilabda csúcstalálkozó

A házigazda magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán a csoportkör második fordulójában 9-9-es döntetlent játszott az olimpiai bronzérmes olasz csapattal a vizes világbajnokságon a Margitszigeten.

A Hajós Alfréd uszodában egy gombostűt sem lehetet leejteni a lelátókon, telt ház,lelkes nézők buzdították a magyar férfi válogatottat.

Rosszul kezdett a magyar gárda. Kétszer is jól kihasználták az emberelőnyös helyzetet az olaszok és két gólos előnyt szereztek.(0-2)
Válaszként kettős emberelőnyből a csapatkapitánya Varga Dénes szépített, majd Vámos Márton egyenlített.(2-2)
Felváltva estek a gólok, az első negyed végén 4-4-et mutatott az eredményjelző.

A második negyedben Nagy Viktor egyre inkább belelendült a védésbe. A félidő pedig már egy gólos magyar előnnyel zárult. A mintegy 7200 néző többször is hangos füttyszóval fejezte ki rosszallását a játékvezetői ítéletek kapcsán, leginkább akkor, amikor páros büntetésként Hárait és Andrea Fondellit végleg cserével kiállították.

A fordulást követően Manhercz Krisztán talált be az időközben beállt Stefano Tempesti kapujába. Vincenzo Renzuto előnyből belőtte harmadik gólját, ezzel egy találatra zárkóztak az olaszok, majd akcióból egyenlítettek. Megúszás után Erdélyi ziccert hibázott, ez pedig megbosszulta magát, a negyed végén újra átvette a vezetést az itáliai együttes (7-8).

A záró negyedben egy kettős fórt kihasználva növelték kétgólosra az előnyüket az olaszok. Vámos révén a magyarok is értékesítettek egy hat a négy elleni szituációt, ám Zalánki keze tiszta helyzetben megremegett, így ekkor még elmaradt az egyenlítés.

A közönség az utolsó percekben fokozott hangerővel buzdította kedvenceit, majd újra Vámos „robbantotta fel” egyenlítőgóljával az uszodát. Nagy Viktor hasonló hatást ért el pazar hárításával, és bár az utolsó percekben mindkét csapat támadhatott a csoportgyőzelemért, egyik sem élt a lehetőséggel.

Így péntekre, az utolsó fordulóra maradt a kérdés eldöntése, amikor Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a pont nélküli franciákkal találkozik.

„Kiélezett volt a találkozó, ahogyan számítottam is rá, az utolsó pillanatokig nem dőlt el – értékelt Märcz Tamás. – Az utolsó percben, döntetlennél mindkét csapatnak volt lehetősége támadni a győzelemért, így mondhatjuk, hogy igazságos a döntetlen.”

A szövetségi kapitány hozzátette, nem érezte a mérkőzés során a hazai pálya hatásait. „Érdekes volt a játékvezetői felfogás, lehetséges, hogy hasonló lesz a jövőben is” – említette Märcz. Hangsúlyozta, a páros kiállítás az ő csapatát jobban megviselte, mint az olaszokat, akik kevésbé fontos játékosukat veszítették el.

A csoportkör záró fordulójára kitérve elmondta, a cél az, hogy a saját játékukat hozva, jó mérkőzésen legyőzzék a franciákat.

„Azt gondolom, az ausztrálok elleni tízgólos siker a gólkülönbség miatt elég lesz a csoportelsőséghez. Ha mégsem, akkor sincs probléma, a másik ágról érkező csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt.”

„Azt gondolom, ahogyan mi sem, úgy a nézők sem értették ezt a bíráskodást. De nem akarok a bíráskodással foglalkozni, csak azzal, hogy döntetlen lett. Talán kicsit elfáradtunk a végére” – nyilatkozta a háromgólos Vámos Márton. Hozzáfűzte, bár nem volt jó, hogy a tűzriadó félbeszakította délutáni pihenőjüket, profi játékosként félre tudták tenni mindezt.

Ha az olaszok két nap múlva 10-nél több góllal verik az ausztrálokat, akkor ők lesznek a csoportelsők, ha kevesebb lesz a két csapat közötti különbség, akkor a magyar válogatott végez a csoport élén, és kihagyhatja a negyeddöntőbe kerülésért folyó találkozót.

Eredmény, B csoport, 2. forduló:
Magyarország-Olaszország 9-9 (4-4, 2-1, 1-3, 2-1)
gólszerzők: Vámos, Varga 3-3, Hárai, Manhercz, Zalánki

A csoport másik szerdai mérkőzésén:
Ausztrália-Franciaország 11-10 (4-5, 2-1, 3-1, 2-3)
Az állás: 1. Magyarország 3 pont (22-12), 2. Olaszország 3 (27-18), 3. Ausztrália 2 pont, 4. Franciaország 0

Balatonfüreden a női 5km-es távon Juhász Janka a 27., Novoszáth Melinda pedig a 28. helyen csapott célba.

„Az első kör gyilkos volt, de a második körben átestem a holtponton. Ahhoz képest, hogy 17 éves vagyok, ez elég szép” – mondta Juhász, aki Kiskunhalason egy 19 méteres medencében készül.
„Az elején óriási bunyó volt, az első egy kilométeren többet voltam a víz alatt, mint a víz fölött, de élveztem, holnap suhanni fogok. A második körben meghallottam a nővérem sikítását, kirázott a hideg a víz alatt, s egyszer csak beindítottam a lábamat, a kezemet, behúzott a szurkolók ujjongása és a szívem.”
A fiatal versenyző megjegyezte, előzetesen szeretett volna az élmezőnyben végezni, mindig magasra állítja magának a mércét, ez motiválja.

Novoszáth Melinda azt mondta, nem sikerült az előzetesen eltervezett taktikája, mert bekerült egy olyan darálóba, ahonnan nem tudott menekülni, ez pedig meghatározta az egész versenyét. Hozzátette, első nemzetközi nyíltvízi versenye most egy nagyon rossz élmény volt számára, de bízik benne, hogy sikerül ezt majd kihevernie.
Eredmények:
nyíltvízi úszás, női 5 km, világbajnok:
Ashley Twichell (Egyesült Államok) 59:07:0 perc
2. Aurélie Muller (Franciaország) 59:10:50
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 59:11:40
…27. JUHÁSZ JANKA 1:01:52.50 óra
…28. NOVOSZÁTH MELINDA 1:01:57.30

A Városligetben a magyar női szinkronúszó csapat tapsvihar közepette fejezték be szereplését.

Előzetesen számítani lehetett arra, hogy utoljára szurkolhat a városligeti lelátó telt házas közönsége a hazai kedvenceknek, mivel ebben a számban is óriási bravúr lett volna bejutni a fináléba. A világbajnokság hátralévő küzdelmeiben így már nem lesznek érdekeltek a magyarok.

Éppen ezért hangorkán fogadta a Dávid Janka, Kertai Lili, Kézdi Fanni, Kiss Szofi, Rényi Luca, Riemer Alexandra, Schwarcz Anett, Thuróczy Karolina Mylan összeállítású magyar csapatot, amikor a 25 nevező közül huszadikként szólították az emelvényre.

A tengerkék csillogó ruhát viselő magyar lányok ezúttal filmzenék válogatására mutatták be kűrjüket. A legnagyobb tapsot természetesen a dobásokra és emelésekre kapták a hangosan sikoltozó rajongóktól. Nem volt hibátlan a 4:04.9 perces előadás, a bírák 78,3333 ponttal jutalmazták a produkciót, ami a 16. helyhez volt elég.

„Ebbe a kűrbe mindent beleraktunk, ami még bennünk maradt. Csodálatos volt a világbajnokság, a környezet, a közönség, a rendezés, minden tökéletes volt” – mondták a lányok.

A csapat szabadprogram selejtezőjében a nyolc főből álló együtteseknek négy percük (plusz/mínusz 15 másodperc a zene függvényében) volt arra, hogy a legkreatívabb gyakorlatot mutassák be, a lehető legtöbb elemmel. A csapat tagjainak minél inkább szinkronban kell lenniük egymással, de lehetőségük van különböző emelésekre, dobásokra is.

A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más „rokonsportágakkal” ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a „menet közben” bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg.


A Duna Arénában a 3m-es műugrószám selejtezőjében Bóta Botond (balra)az 51., Ligárt Ábel (jobbra) az 54. helyen végzett.

Az 56 versenyző hat ugrást mutatott be. A magyarok jól kezdtek, majd mindkettejüknek akadt rontása, így csak a mezőny hátsó felében tudtak végezni. Bóta 282,20, Ligárt pedig 249,10 pontot kapott.

Csütörtökön Balatonfüreden a nyíltvízi úszók vegyes csapatversenyére kerül sor. A magyar válogatott erős összeállításban veszi fel a versenyt a 19 váltót felvonultató mezőnyben. Az 5 kilométeres vegyes váltó tagjai, Juhász Janka, Rasovszky Kristóf, Novoszáth Melinda és Gyurta Gergely négyes. Az új lebonyolítású váltóban minden úszó 1250 métert teljesít majd.

Este ismét a Margitszigetre összpontosíthatnak a szurkolók. 20:10-kor a csoport elsőségért mérkőzik a magyar női válogatott a hollandok ellen. Ha a magyar csapat győr, akkor csoportelső, bármely más eredmény a hollandok elsőségét jelenti. A csoport győztese már biztos negyeddöntős, a másik válogatott keresztbe játszik a negyeddöntőért az orosz, görök, ausztrál hármas valamelyikével.

(MOB-MTI fotók: MTI)

Forrás: www.mob.hu – RSS