Döntetlen a legnagyobb rivális ellen

Nagy_Csata.jpgAz U19-es válogatott hétfőn lejátszotta első mérkőzését az írországi Európa-bajnoki selejtező minitornán. Várhidi Péter együttese a csoport esélyesének tartott Németország ellen 0-0-ás döntetlent ért el.

Helyzetek és egy sárga lap

Az első percekben két lehetőség is adódott a németek előtt, de a magyar védők mindkét alkalommal közbe tudtak lépni. A hatodik percben Vadnai átadása után Németh Krisztián került kecsegtető helyzetbe, de két csel után szerelte őt Boateng. A két német kísérlet után a mieink vették át az irányítást, válogatottunk több támadást vezetett, majd a 13. percben ismét a németek veszélyeztettek: Kruse beadása után Schindler került helyzetbe, de 11 méterről a kapu fölé lőtt. A következő percekben a német csapat futballozott fölényben, de az eredmény nem változott. A mérkőzés 29. percében Vass Ádám adta el a labdát a magyar térfél közepén, Schindler kilépett a védők közül, de hosszan szöktette magát, így Somodi lábbal menteni tudott előle. Hat perccel később Németh Krisztián végzett el szabadrúgást 25 méterre a német kaputól, de a keresztléc fölé lőtt. A 43. minutumban Vass Ádám buktatta Boatenget, amiért sárga lapot kapott, s két perccel később a holland játékvezető lefújta az első játékrészt.

Farkas Balázs megsérült

A második félidő első eseménye egy magyar lehetőség volt a 48. minutumban. Farkas Balázst buktatták 18 méterre az alapvonaltól, a szabadrúgást Farkas végezte el, de a lövés lepattant a sorfalról. Vadnai ismételt, de a kapu mellé talált. Az 50. percben mindkét csapat szerezhetett volna gólt… Előbb a magyar kapu került veszélybe, de Schindler 8 méterről leadott lövését Somodi bravúrral védte. Az ellentámadás végén Németh Krisztián 10 méterről átemelte a labdát Männel felett, ám a kapufa mellé talált. A 64. percben Németh Krisztián kerülhetett volna lövőhelyzetbe, de Höwedes mentett a támadó elöl. Hat perccel ezután Stieber adott középre, Németh Krisztián pedig 18 méterről alig lőtt a bal kapufa mellé. A 81. minutumban Farkas Balázs kapott sárga lapot reklamálásért, majd 60 másodperccel később Brosninszki lövése után védett nagyot Somodi. A 83. percben Farkas Balázs rúgást kapott a lábára, s némi ápolás után kiderült, hogy nem tudja folytatni a játékot. A hátralévő percekben nem született gól, csapatunk döntetlent játszott a csoport esélyesének tartott Németország ellen.

Van esély a továbbjutásra

– Nagyon kiélezett csatát vívtunk a németekkel, masszívak voltunk és fegyelmezetten játszottunk – nyilatkozta a mérkőzés után Várhidi Péter. – Nekünk volt több lehetőségünk a gólszerzésre, főleg a második félidőben dönthettük volna el a javunkra a találkozót. Sajnálom, hogy ez nem sikerült. A következő mérkőzésen két sárga lapja miatt nem játszhat Farkas Balázs, aki egyébként bokasérülést szenvedett a mérkőzésen. Két összecsapás vár még ránk, tehát megmaradt az esélyünk a továbbjutásra.

Magyarország – Németország 0-0
Bray, 200 néző
Vezette: Blom (holland) – Siebert (holland), McGrath (ír).
Magyarország: Somodi Bence – Nagy József, Pintér Ádám, Sipos Tamás, Vadnai Dániel – Filkor Attila, Vass Ádám, Mészáros Márk – Stieber Zoltán – Farkas Balázs, Németh Krisztián. Szövetségi edző: Várhidi Péter
Németország: Männel – Boateng, Feick, Eberlein, Höwedes – Sauter, Ben-Hatira, Sami, Kruse – Schindler, Evljuskan. Szövetségi edző: Frank Engel
Csere: Kruse helyett Brosninski és Schindler helyett Tyrala a 65., Evljuskan helyett Konrad a 74., Mészáros helyett Gyömbér a 78., Farkas helyett Simon a 84., Stieber helyett Korcsmár a 87. percben.
Sárga lap: Vass a 43., Farkas a 81. percben

A nap másik összecsapásán a házigazda írek 3-0-ra nyertek a magyar válogatott következő ellenfele, Bulgária ellen. Ez azt jelenti, hogy a hárompontos Írország vezeti a csoportot az egy-egy pontos Magyarország és Németország előtt, míg a pont nélkül álló Bulgária a negyedik.

A magyar válogatott további mérkőzései:

Május 16., szerda, 15. 30
Magyarország – Bulgária

Május 19., szombat, 20.00
Írország – Magyarország

www.mlsz.hu