Donnarumma: “Kapusnak lenni nagy felelősség”

Gianluigi Donnarumma, a Milan 18 éves hálóőre szerint a döntésénél nem játszott szerepet a pénz és beszélt arról is, hogy a kapusposzt milyen nagy felelősséggel jár. Az olasz válogatott játékos megjegyezte, hogy elsődleges céljuk az aktuális szezonban a Bajnokok Ligája indulás kiharcolása.

Talán a nyár egyik legnagyobb erősítését annak a Gianluigi Donnarummának a megtartása jelentette, akit a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid és a Paris Saint-Germain is csábított. A 18 esztendős kapus a hírek szerint visszautasította a PSG évi 13 millió eurós fizetést garantáló ajánlatát és aláírta az új szerződését a nevelőegyesületével, a Milannal.

A Milan vezetősége minden erővel azon dolgozott, hogy ne veszítse el Olaszország és a világ egyik, ha nem a legnagyobb kapustehetségének kikiáltott Donnarummát, akinek már ez lesz a harmadik szezonja a piros-feketéknél és gyakorlatilag két éve kulcsembere a csapatnak.

Donnarumma végül maradt és 2021 nyaráig írt alá, a fizetése pedig 6 millió euróra emelkedett.

“Csak mondjuk úgy, hogy egyáltalán nem gondolok a pénzre. Pihenni akarok és élvezni az életemet a családommal és a barátnőmmel. A pénz csak másodlagos. Őszintén szólva amikor az U21-es Európa bajnokságon játszottam, még azt sem vettem észre, hogy dollárokat dobtak felém. Hallottam a kiabálásokat, de csak a mérkőzés után értesültem arról, ami történt. Szomorú voltam. Abban a pillanatban csak az Eb-re akartam koncentrálni és sajnáltam, hogy a szurkolók úgy érezték elárultam őket. 18 éves voltam és az egy meghatározó időszak volt a karrierem szempontjából. Sok ajánlatot kaptam és bevallom, hogy sok mindenről lemondtam annak érdekében, hogy maradjak az otthonomban. Nem volt megfelelő gondolkodásmódom ahhoz, hogy ilyen óriási szerződésről döntsek, ezért legalább a torna végéig várni akartam. Többet is kereshettem volna, ez nem pénz kérdése volt. Az Európa-bajnokság alatt teljes káosz tört ki a döntésem körül és ez igazán fájt. PSG vagy Real Madrid? Őszintén szólva nem gondoltam más klubra, csak a Milanra. Egy kicsit aggódtam, amikor visszatértem a San Siróba és kissé pesszimista voltam azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog a közönség reagálni. Ehelyett nagyszerű volt és a szurkolóktól ugyanolyan üdvözlést kaptam, mint az előző szezonban.” – mondta Donnarumma.

A 18 éves kapus egy ideig a közösségi oldalát is felfüggesztette, miután rengeteg támadást kapott.

“Ha a labdarúgásról lett volna szó, akkor az nem lett volna probléma, de a családomat támadták.”

Mint ismert, Vincenzo Montella a nyaralása alatt ellátogatott Donnarumma szülővárosába, hogy találkozzon a családjával. “Csak egy kávé volt, semmi különös. Nem beszéltek az átigazolási piacról. Nagyon jó kapcsolatom van az edzővel.” – reagált a fiatal kapus.

“Debütálásom? Mihajlovic egy nappal a meccs előtt, szombaton hívott és megkérdezte, hogy félek-e, mert másnap azt szeretné, ha bemutatkoznék a Milanban. Habozás nélkül válaszoltam, mert sohasem féltem. Úgy éreztem, hogy készen állok a játékra, még akkor is, ha nagyon fiatal voltam. Az emberek szerint most is nagyon fiatal vagyok.”

“A felelősség az a dolog, amit a legjobban szeretek a posztomon. Ez tesz büszkévé a csapattársaim és a szurkolók előtt. Kapusnak lenni a legnagyobb felelősség, mert ha hibázol, akkor gólt kapsz. Törékeny és érzelmes emberek számára ez a poszt nem megfelelő. Ez egy nagy súly a válladon, kihívásokkal tele. Éppen ezért szeretem ezt. Buffon? Ő egy olyan játékos, akire egészen kicsi korom óta felnézek. Nagyon sokat segített nekem a válogatottban és sok tanácsot adott. Hálás vagyok neki. Bonucci? Igazán lenyűgözött engem. Őszintén szólva meglepődtem, amikor megtudtam az érkezését. A vezetőség hihetetlen munkát végez. Biztos vagyok benne, hogy Leo nagy segítségünkre lesz. Nagyon sokat változott a keret a nyáron és most megpróbálunk csapattá alakulni.”

“Vissza akarunk térni a Bajnokok Ligájába, ez a célunk és a kötelességünk. Senki sem tudja megmondani, hogy ki fogja megnyerni a Scudettót, de mindenkivel harcolni fogunk. Minden bizonnyal a Juventus a favorit, de sohasem tudhatod.”

A nyáron csatlakozott a csapathoz a szintén Milan-nevelés Antonio Donnarumma, aki Gigio bátyja.

“Sokat segítünk egymásnak az edzéseken. Kollégák vagyunk, de nyilván ez sokkal több annál. Fontos a család.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS