Donnarumma a bátyja hatására igazolt a Milanhoz

Gianluigi Donnarumma egyrészt a bátyja miatt választotta a Milant, másrészt pedig ez volt a kedvenc focicsapata gyerekkorában – mesélte el az édesapja, Alfonso Donnarumma.

“Négy és fél éves volt, amikor elkezdett focizni a homokban. Látta a testvérét és onnantól kezdve nem hagyta abba. Az első napján az iskolában sírt és nem akarta elengedni az édesanyját. A gyerekek gyorsan felnőttek, különösen a magasságban.” – nyilatkozta Alfonso Donnarumma, Gigio édesapja.

“Gianluigi a Milant választotta, hogy együtt lehessen a bátyjával, Antonióval, aki akkoriban a rossoneri utánpótlás akadémiáján játszott. Emellett ez volt a kedvenc csapata gyerekkorában. Aztán egy októberi szombat estén jött a legváratlanabb telefonhívás, Gigio volt az. Azt kérte, hogy menjünk Milánóba és nézzük meg másnap a meccsen. 16 évesen, a Serie A-ban, a Sassuolo ellen. Először azt hittem, hogy viccel. Nem értettem semmit és jegyeket is küldtek.”

“Boldog voltam és könnyek szöktek a szemembe. Felejthetetlen pillanat volt. Gigio egyáltalán nem változott azóta, ugyanaz maradt, aki azelőtt volt.”

“Igyekszünk közel maradni hozzá. Gyakran utazunk Milánóba, így nem érzi magát egyedül. Ugyan Gigio már felnőtt, de számunkra ő még gyerek.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS