Darnyi Tamás világbajnoki sikerei olimpiai győzelmekkel értek fel


Korábban csak négyévente rendeztek világbajnokságot az úszóknak, ezért Darnyi Tamás szerint akkor egy vb-győzelem szakmailag csaknem annyit ért, mint egy olimpiai bajnoki cím.

A négyszeres olimpiai és négyszeres világbajnok klasszis a Kossuth Rádiónak bő két héttel a hazai vb úszóversenyei előtt adott csütörtöki interjúban megemlékezett arról is, hogyan lett végül vegyesúszó. Elmondása szerint korábban hátúszóként számítottak rá, de annyira „utálta” ezt a úszásnemet, hogy inkább a vegyes felé fordult, s 15 évesen ugyan még mindkettőben nyert versenyeket, végül örökre felhagyott a háttal. 

Hozzátette, természetesen ehhez kellett az „Öreg”, Széchy Tamás mesteredző engedélye is. „Az Öreg kemény volt, azt kellett csinálni, amit ő mondott, más módszerei voltak, mint a mai edzőknek. Még a versenyek után is inkább a kritikát mondta el rögtön, főleg ha nyertem, hogy mi volt a rossz és mit kellett volna jobban csinálni” – idézte vissza az 50 éves Darnyi, megjegyezve, hogy a napi 5.45 órás kezdés után reggel három órát, majd pihenőt követően újabb két órát edzett a medencében, ezt pedig másfél óra torna követte, így este 9 körül már aludt is versenyzőkorában.    

Darnyi elmondta, természetesen olimpiai győzelmeire a legbüszkébb. Ám hatalmas dolognak tartja, hogy 1986-ban megszerzett világbajnoki címeit 1991-ben Perth-ben meg tudta védeni, mivel akkoriban csak négyévente, sőt Ausztráliában még hosszabb szünet után rendeztek vb-t, ez által a presztízse és szakmai értéke is nagyobb volt, egy világbajnoki elsőség szinte olimpiai arannyal ért fel.    

A nyolcszoros Európa-bajnok megjegyezte, talán a Perth-ben 400 méter vegyesen aratott diadala a kedvenc világbajnoki győzelme, hiszen 4:12.36-os akkori világcsúcsa még a mai mezőnyben is „elfogadható” lenne, ráadásul ekkor volt élete legjobb formájában.    

A közelgő magyarországi világbajnokságról szólva azt mondta, a vegyesúszóknál a lányoknál „nincs kérdés”, hiszen Hosszú Katinka mindkét távon címvédőként, világcsúcstartóként és olimpiai bajnokként áll rajtkőre, míg a férfiaknál bízik benne, hogy Verrasztó Dávidnak sikerül érmet nyernie.

(MTI, fotó: MTI/Németh Ferenc)

Forrás: www.mob.hu – RSS