Cutrone: “Készen akarunk állni a szezonkezdetre”

Patrick Cutrone, a Milan saját nevelésű csatára nyilatkozott a Manchester United elleni felkészülési meccs előtt és elmondása szerint az a legfőbb célja, hogy a következő szezonban gólokkal segítse a csapatot.

Cutrone tavaly nyáron hívta fel magára a figyelmet, miután megkapta a lehetőséget a felnőtt csapatban és a felkészülési időszakban a Lugano illetve a Bayern München ellen is gólt szerzett, utóbbinak ráadásul kétszer talált be. A 20 éves csatár számára jól alakult az első idény, ugyanis tétmeccsen 18 gólt szerzett és házi gólkirály lett.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Milan a Manchester Uniteddel játszik felkészülési mérkőzésen és Gennaro Gattuso nagy valószínűséggel a kezdőcsapatba fogja jelölni Cutronét.

“Nagyszerű emlékeim vannak a tavaly nyári kínai turnéról, különösen a Bayern München elleni mérkőzésről, amelyen két gólt szereztem. Ez egy olyan meccs volt, amelyet soha nem fogok elfelejteni. Alig tudtam elhinni, hogy mi történt. Előző szezon? Nem hittem volna, hogy képes vagyok arra, amit eddig tettem. Természetesen még semmit nem értem el, de minden edzésen arra összpontosítok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Meg akarom nehezíteni az edző dolgát a döntéseknél.” – mondta Cutrone a Milan TV-nek.

“Sokat viccelődünk, egy nagyszerű csapat vagyunk. Arra fókuszálunk, hogy 100 százalékban készen álljunk a Serie A nyitófordulójára és ezekkel a fantasztikus felkészülési meccsekkel készülünk fel erre. Új igazolások? Mindannyian tisztában vagyunk Reina képességeivel és ő egy nagyszerű ember. Őt és Halilovicot is üdvözöltük a csapatunkban.”

Gattuso a napokban a pasadenai a Rose Bowl stadionban tartott edzést a csapatnak, vagyis abban az arénában, amelyben az 1994-es világbajnokság döntőjét rendezték Brazília és Olaszország részvételével.

“Izgalmas volt abban a stadionban edzeni, ahol korábban világbajnoki döntőt játszottak. Kalinic? Néhány nappal ezelőtt egy dalt énekeltünk neki és mindenkivel nagyszerű kapcsolata van. Ő egy különleges személy és nagyon örült az éneknek. Célom? Remélem, hogy a lehető legtöbb gólt szerezve segíteni tudok a csapatnak. Következő meccsek? Tudjuk, hogy erős csapatokkal nézünk szembe. Ezek a mérkőzések jó tesztek lesznek számunkra és szeretnénk a lehető legjobban hozzáállni.” – tette hozzá.

A Milan az MU elleni meccs után a Tottenhammel és az FC Barcelonával találkozik az amerikai turnén.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS