Cutrone hálás, amiért az edző bizalmat szavaz neki

Patrick Cutrone, Lucas Biglia és Fabio Borini is nyilatkozott a Spal elleni 4-0-s győzelem után.

Mint ismert, a piros-feketék szombaton idegenben 4-0-ra legyőzték a kiesőhelyen álló Spalt az olasz bajnokságban. A találkozón Cutrone duplázott, valamint Biglia és Borini is betalált. A meccs után mindhárman nyilatkoztak.

Patrick CUTRONE: “Remélem, hogy így fogom tovább folytatni, de mindenekelőtt a Milan győzelme számít és csak utána gondolok magamra. Az egyik gólomat a családomnak, míg a másikat Continak szeretném ajánlani, aki a meccs előtt azt mondta nekem, hogy két gólt fogok szerezni. Remélem, hogy hamarosan visszatér. Örülök a győzelemnek és a két gólomnak. Fontos volt, hogy három ponttal távozzunk. Jó az összhang Susóval és Calhanogluval a pályán. A korai gól sokat segített, jól teljesítettünk, bár utána kissé szenvedtünk. Ezután a második félidőben sikerült megtartani a labdát és három gólt szereztünk. Meccsről meccsre gondolkodunk, célokat tűzünk ki magunk elé. Most az Európa Ligára kell összpontosítanunk, mert csütörtökön egy nagyon fontos idegenbeli meccs jön, amelyet meg kell nyernünk.”

“Inzaghi? Ő a Milan történetének egyik legjobb csatára és nagyon tisztelem őt. Ha egy jelenleg aktív csatárt kell mondanom, akit a legjobban kedvelek, akkor Belotti az. Montella? Sokat köszönhetek neki, ő indította el a pályafutásomat. Hálás vagyok Gattusónak is, amiért folyamatosan lehetőséget ad nekem. Megpróbálom a legjobb módon visszafizetni a bizalmat. Nagyszerű a kapcsolatom vele és mindig meghallgatom a tanácsait. Tetszik, ahogy a mérkőzések kezdete előtt feltüzel.”

Lucas BIGLIA: “Ez egy fontos gól számomra, de jobban örülök a győzelemnek az Udinese elleni döntetlen után. A szezon egyik fontos szakaszában vagyunk és sok mérkőzés vár ránk. Minden meccs döntő fontosságú a céljaink eléréshez. Nincsenek könnyű mérkőzések, meg kell tanulnunk kitartani és csapatként ellenállni. Gattuso? Az edző bizalma nagyon fontos számomra. Szeretnék köszönetet mondani neki és a szakmai stábnak, hogy a nehéz pillanatokban hittek bennem. Ez egy erős csapat és szükség van mindenkinek a segítségére, mert három naponta fogunk pályára lépni. Volt szerencsém Gattuso ellen játszani és ezért szerencsésnek érzem magam. Ő a kezdetektől fogva sokat adott nekünk. Minden egyes edzésen a határainkat feszegetjük és soha nem pihenünk egyetlen pillanatra sem. Sikerre éhesek és elszántak vagyunk, az edző magabiztosságot ad a csapatnak és ez jelenti a különbséget.”

“A szezon első fele nehéz volt. Sérülések hátráltattak és nem jöttek az eredmények. Erős térdfájdalmakkal játszottam, de meg kellett állnom. Nagyon önkritikus vagyok és köszönöm a klubnak a támogatást. Remélem, hogy meg tudom hálálni a bizalmat. Pirlo? Nem hasonlíthatnak egy jelenséghez. Nem vagyunk hasonló típusú játékosok. Megpróbálok egyensúlyt hozni a csapatba és ismerem a saját korlátaimat. Cutrone? Fiatal, gólra éhes és intelligens. Tovább fog fejlődni és szeretnék neki gratulálni. Örülünk a góljainak. Európa Liga? Most kezdődik az igazi szezon. Megpróbálunk jó teljesítményt nyújtani Bulgáriában.”

Fabio BORINI: “Örülök, hogy gólt szereztem. Nagyon keményen dolgozom és mindig az edző rendelkezésére állok. Egy ideje szerettem volna betalálni és végre most sikerült. Ez a gól a kemény munka gyümölcse. Próbáltam élvezni a játékot. Cutrone? Ő egy nagyszerű csatár. Az Európa Ligában jó mérkőzést kell játszanunk és pozitív eredményt elérni Bulgáriában. Gattuso nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapattá váltunk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS