Csúcs hol volt, hol nem volt

Noha rövid ideig úgy látszott, hogy a megdöntötte a leghosszabb ideje érvényben lévő korosztályos úszórekordot a tízéves Juhász-Dóra Richárd. Csakhogy mert eleve szabálytalanul indult el a Budapest-kupa harmadik fordulójában, a teljesítménye nem hitelesíthető.

reb Néhány nappal ezelőtt éppen honlapunk számolt be elsőként arról, hogy az MTK Budapest tízéves úszója, Juhász-Dóra Richárd a legrégebb ideje fennálló korosztályos csúcsot, a 800 méter gyors legjobb idejét írta át vasárnap a Budapest-kupa harmadik fordulójában. A sportsajtó jelentős része cikkünkre hivatkozva adott hírt a nem mindennapi teljesítményről.

lorinczi_juhasz_dora

Juhász-Dóra Richárd és Lőrinczi György

A kisfiú és edzője, Lőrinczi György a Digi Sport Reggeli Start című műsorában vendégeskedett, s a tréner hangot adott annak, hogy néhányan fanyalognak, mert Juhász-Dóra túl fiatalon indult. Ami tény, az tény: bár az előzetes rajtlistában megtaláljuk a nevét, a jegyzőkönyvben már egyáltalán nem szerepel, az pedig végképp nem, hogy 9:51,26-tal új csúcsot állított volna fel a tíz évesek között (az előzőt Horváth Zsolt tartotta 9:57,2-vel, még 1974-ből).

„Nyilván nem nevezek meg senkit, de azt nyugodtan elmondhatom, hogy más egyesületek edzői felhívtak, hogyan indulhatott egyáltalán Ricsi a versenyen, hiszen túl fiatal – kezdi Lőrinczi. – Nem is értem. A szövetség online rendszerén keresztül neveztem, amelyet elfogadtak. Az úszását követően a gép kidobta a rekordot, a hangosbemondó is azonnal közölte. Mi kell még?”

uszoeredmeny

Amikor még rekordnak tetszett a rekord

Az edző és az MTK szakosztály-igazgatója, Majoros Róbert is egyetért abban, hogy óriási tehetség a fiú.

„Vagy az lett volna a jó, ha be sem fogadják a jelentkezést, vagy a helyszínen közlik vele, hogy nem indulhat – így Majoros. – Nagy csalódás a gyereknek, hogy jól úszott, mégsem érvényes a csúcsa. Szerencsére, Ricsivel meg tudjuk beszélni, de mást padlóra is küldhetnének a történtek.”

Sass Katalin, a szövetség szakfelügyelője és a rendező Budapesti Úszó Szövetség főtitkára szerint azonban már nevezni sem kellett volna, hiszen hosszú ideje bevett szabályok szerint zajlik a Budapest-kupa, és feketén-fehéren szerepel a versenykiírásban, hogy 11 év alatti versenyző nem indulhat.

„Jó kérdés persze, hogy miért fogadta el az egyébként fejlesztés alatt álló rendszer a nevezést, de az a helyzet, hogy próbálkozni sem kellett volna vele – teszi hozzá. – A szervezőket, a Budapesti Úszószövetséget senki sem kereste meg, hogy jelezze, versenyen kívül indulna. Talán lehettek volna gondosabbak a szervezők, hogy átnézik az összes, nagyjából ötszáz nevezést, de évtizedek óta kialakult rend szerint zajlik a verseny, és jellemzően senki sem akar a kiírásban szereplő korosztálytól eltérő korú versenyzőt indítani. Én is ott voltam a BVSC uszodájában, hallottam, ahogy bemondják, micsoda csúcs, de csak akkor vált világossá a rendezőknek is, hogy olyan szállt vízbe, akinek nem lett volna szabad. Így bármennyire is fáj, az eredmény nem hitelesíthető.”

Lőrinczi György szerint Juhász-Dóra Richárd persze szomorú, de mindketten eltökéltek, hogy a kislegény akár az év végi Győr Openen (ismét) megdönti a szakállas rekordot.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS