Cseh Sándor: szétestünk, ilyen játékkal nem lesz esélyünk a Ferencváros ellen

cseh_n

A Szolnok edzője kritikus volt a döntő első meccse után, Varga Zsolt a harmadik negyedet dicsérte.

cseh_n

A Ferencváros 12-9-re győzött a Komjádiban a döntő első meccsén. A két szakvezető a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte:

Varga Zsolt a Ferencváros vezetőedzője: A Szolnok nehéz meccsekből jött, biztosra vettem, hogy jól fog játszani az első két negyedben. Ezért a legfontosabb feladat az volt, hogy ott maradjunk mellettük, ne nőjön meg a különbség olyan méretűre, amit aztán már nehéz lenne ledolgozni. Stabillá vált a mérkőzés a harmadik negyedre, és abból tudtunk utána indulni, akkor jöttek a lefordulások, jöttek olyan extra gólok, amikkel utána átvettük a vezetést és végig uraltuk utána a másik két negyedet – fejezte be a Tisza-partiak edzője.

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: Gratulálok a Ferencvárosnak. Csapatként a négy negyedet nézve sokkal jobban játszott, mint mi. A harmadik negyedben elkezdtünk teljesen más dolgokat csinálni, mint amit addig. Nem arról van szó, hogy nem akartak a játékosok, de olyan dolgokat csináltak, amikkel inkább az ellenfél malmára hajtották a vizet, és ezáltal teljesen szétestünk fejben és a játékunk is szétesett. Úgyhogy nyilván idegenben egy ilyen csapat ellen, mint a Ferencváros, nem lehet az, hogy mondjuk öt percig teljesen mást csinálunk, de hát ez így alakult. Nem mondom azt, hogy majd a következő meccsen, mert azt gondolom, hogy ilyen játékkal teljesen mindegy, hány meccset játszanánk, nem lenne esélyünk a Ferencvárossal szemben. Úgy gondolom, ma jóval fegyelmezettebbek voltak és alapvetően, amikor mi vezettünk, akkor is tudták, hogy mit akarnak csinálni, mi pedig abban a pillanatban, ahogy átvette a Ferencváros a vezetést, elkezdtünk egyénieskedni – mondta a Fradi edzője.

Folytatás szerdán 19 órától a második meccsel.

EMLÉKEZTETŐ:

Férfi Ob I., döntő, 1. mérkőzés:(Komjádi uszoda)

FTC-PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa 12-9 (2-3, 3-2, 4-2, 3-2)

FTC: Vogel – Szirányi, Jaksics, Varga Dániel, Varga Dénes 4, Jansik Sz. 1, Mitrovics 3. Csere: Sedlmayer, Madaras 1, Pohl, Vámos 1, Nikics 2, Német. Vezetőedző: Varga Zsolt

Szolnok: Nagy V. – Gocics, Zalánki 1, Mezei 1, Younger 2, Prlainovics 3, Jansik D. Csere: Bátori 1, Hangay Z., Alekszics, Csuk 1, Kis G., Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS