Cseh Sándor: a két legfontosabb okkal foglalkozom: saját magunkkal és a Ferencvárossal

cseh_n

A Szolnok edzője bízik benne, hogy sikerül egyenlíteniük szerdán a döntő második meccsén.

cseh_n

Fotó: Szolnoki VSC / facebook

A Szolnok 12-9-re kikapott a döntő első meccsén a döntőben. Szerdán már a másidik felvonás jön.

Nagyon rossz nap volt ez a vasárnapi, rengeteg dolog összejött. Viszont az okokkal és soha nem szoktam foglalkozni, mert azzal nem haladunk előre, meg az alapvetően egy nap múlva senkit nem érdekel. A két legfontosabb okkal foglalkozom: saját magunkkal és a Ferencvárossal.- mondta Cseh Sándor a klub honlapján.

Hozzátette: Eddig is voltak rosszabb és jobb periódusaink. Azért a Szolnok mindig is híres volt arról, hogy nagy küzdő volt. Megpróbáltunk egyik meccsről a másikra alakítani a játékunkon. Most is tervezek kisebb szerkezeti átalakításokat, aminek a lényege az lenne, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Én úgy gondolom, hogy fejben egy picikét jobban össze kell állnunk. Ez a legfontosabb: nem kell túlságosan akarni. Nem tudom, hogy ez egy mondás- e, vagy csak így eszembe jutott, hogy nem csak a győzelem számít, hanem az is, hogy mit teszünk meg érte. És a csapat képes arra, hogy mindent megtegyen. Aztán, hogy abból mi lesz, az már szerintem egy másodlagos dolog. És hogy a játékot jobban élvezzük, ez is fontos lenne. Egyszerűen játsszunk! Nem csak a bajnoki cím a fontos, hanem az is, hogy elértük a döntőt, kőkemények küzdöttünk érte, akkor legyünk itt!– mondta a szakvezető.

Férfi Ob I., rájátszásának programja:

Május 16., szerda:

Döntő:
19:00 Szolnoki Dózsa-FTC PQS Waterpolo (1-0-ra vezet a Ferencváros) (M4 sport, élő)

Bronzmérkőzés:
19:30 A-HID OSC ÚJBUDA-ZF-Eger (1-0-ra vezet az Eger)

5. helyért:
19:30 PannErgy-MVLC-BVSC-Zugló (1-0-ra vezet a BVSC)

7. helyért:
19:15 DEBRECEN-Racionet Honvéd (1-0-ra vezet a Honvéd)

11. helyért:
19:00 Metalcom Szentes-VasasPlaket (1-0-ra vezet a Vasas)

13. helyért:
17:30 Tatabánya-AVUS (1-0-ra vezet a Szombathely)

15. helyért:
18:00 CONTITECH SZEGED-UVSE (1-0-ra vezet az UVSE)

Május 19., szombat, 9. helyért:
Kaposvár-Pécs (1-0-ra vezet a Pécs)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS