Conti a Milanban folytatja pályafutását – hivatalos

Péntek délután a Milan és az Atalanta a hivatalos honlapján jelentette be Andrea Conti klubváltását.

Mint arról beszámoltunk, Conti csütörtökön megérkezett Milánóba és részt vett az erőnléti teszteken. Az olasz U21-es válogatott védő pénteken sikeresen teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat és a Casa Milanban aláírta szerződését. A klub a hivatalos honlapján számolt be Conti szerződtetéséről.

A fiatal játékos 5 évre szóló szerződést kötött a piros-feketékkel. Ezzel párhuzamosan az Atalanta bejelentette Matteo Pessina megszerzését. A 20 éves középpályás az üzlet részeként váltott klubot.

Conti átigazolási árát nem hozták nyilvánosságra, azonban sajtóhírek szerint a Milan 24-25 millió eurót fizetett érte.

Mateo Musacchio, Franck Kessié, Ricardo Rodriguez, André Silva, Fabio Borini és Hakan Calhanoglu érkezése után Conti a vezetőség hetedik nyári igazolása.

Conti 9 évesen csatlakozott az Atalanta utánpótlás akadémiájára, ahol 10 éven keresztül játszott és végigjárta a korosztályos csapatokat. Ezt követően 2013-ban a bergamói együttes kölcsönadta a Perugiának, majd a Virtus Lancianónak. Az olasz játékos 2015-ben visszatért az Atalantához és 21 évesen debütált a Serie A-ban. Conti az előző szezonban összesen 35 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 8 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

A közelmúltban meghívót kapott az olasz válogatottba, az elmúlt hetekben pedig az U21-es Európa-bajnokságon vett részt az olasz U21-es nemzeti csapattal.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS