Cikkek

Megvannak a birminghami Világjátékok sportágai

Kihirdették a 2021-es Világjátékok hivatalos programját a játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén. A 11. alkalommal – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt - sorra kerülő multisport-eseményt 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban 100 ország 3600 versenyzőjére számítanak.



Az alabamai esemény alkalmával ünneplik egyúttal a Világjátékok elindításának 40. évfordulóját. Érdekesség, hogy az első játékoknak is egy egyesült államokbeli helyszín, Santa Clara adott otthont. Birminghamben - amelynek magyar vonatkozása, hogy Székesfehérvár testvérvárosa - a hivatalos versenyprogramban tíz olyan sportág is helyet kap, amelyek már az 1981-es játékokon is ott voltak: a bowling, a búvárúszás, a torna, a karate, az erőemelés, a racquetball, a görkorcsolya, a softball, a kötélhúzás és a vízisí.

A 2017-es wroclawi Világjátékokon a magyar sportolók 12 hivatalos sportágban vettek részt, amelyek mindegyike szerepel a birminghami listán is. A Nemzeti Versenysport Szövetség számára jó hír, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai bemutatkozás után is ott lehet a Világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbjének számító kick-box pedig a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban kap helyet.

"Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára, mind a helyszínen, mind pedig a televíziók képernyőjén. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széleskörű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság. A program összeállításakor figyelembe vettük a tavalyi Világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket. Ezek alapján kell finomítanunk a konkrét versenyprogramot, együttműködve a szövetségekkel. Mindannyian arra készülünk, hogy nagyszerű versenyt rendezzünk 2021-ben Birminghamben” – nyilatkozta José Perurena, az IWGA elnöke.

Már várták a hivatalos lista megjelenését - mondta az NVESZ főtitkára. Bóné Zoltán kijelentette: rövidesen sor kerül az érintett szövetségekkel és a sportért felelős állami szervvel való egyeztetésre a felkészülési időszak tervezéséről és elindításáról.

A 2021-es Világjátékok hivatalos sportágai:

Művészi sportok:
Táncsport
Tornasportok

Küzdősportok:
Ju-jitsu
Karate
Kick-box
Muaythai
Szumo

Labdajátékok:
Kajakpóló
Fistball
Floorball
Strandkézilabda
Korfball
Lacrosse
Racquetball
Softball
Fallabda

Precíziós sportok:
Íjászat
Biliárd
Golyósportok
Bowling

Erősportok:
Erőemelés
Kötélhúzás

Trendsportok:
Repülősportok
Búvárúszás
Frizbi
Életmentés
Tájfutás
Görkorcsolya
Sportmászás
Vízisí és wakeboard

Tovább

Horgászat – Világbajnokságot rendez Magyarország!

Rangos világbajnokságot rendeznek a horgászok júniusban! A szegedi Maty-ér ad otthont a 28. Klubcsapat Világbajnokságnak, amelyen közel harminc ország legjobb klubcsapata indul.

 

Kozári Miklós, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHSZ) alelnöke elmondta: várhatóan nagyon erős mezőny jön majd össze Szegeden, ahol a magyar együttes a pontszerzésben, vagy akár a dobogós helyezésben is reménykedhet.

„Bár nem a nemzeti válogatottak vesznek részt ezen a világbajnokságon, mégis itt lesz a versenyhorgászat krémje, mivel minden ország a legjobb klubcsapatával képviselteti magát. Ezekben a klubcsapatokban nagyon sok világ és Európa bajnok horgászik,  így nagyon színvonalas verseny várható, hiszen a sportág világklasszisai teszik tiszteletüket Szegeden. A tavalyi évben győztes magyar klubcsapat ezen a pályán már megnyert egy rangos versenyt, így abban bízom, hogy az élmezőnyben végeznek, és a dobogós helyezés sem kizárt.” – mondta Kozári Miklós.

A 28. Klubcsapatok Horgász Világbajnokságát június 23-án és 24-én rendezik meg a Tisza-parti városban, ahol a magyar színeket a Hungarian Colmic Team képviseli.

Tovább

A nemzeti bajnokság a vb-kvalifikáció fő állomása lett!

Eb-re készülnek a szkanderosok! A sportág nyílt nemzeti bajnokságát Kadarkúton rendezték meg, ahol több horvát válogatott is asztalhoz állt.

 

Május 26-án kezdődik a szkander Európa-bajnokság, amelynek Szófia ad otthont. A kontinensbajnokságra készülő magyar válogatott versenyzők számára jó felkészülési lehetőség volt a kadarkúti nemzeti bajnokság, ahol a horvátokkal kiegészülve erős mezőny alakult ki.

 „A kadarkúti helyszínre azért esett a választás, mert az ott működő klubot és a térséget akartuk erősíteni, népszerűsíteni. Színvonalas bajnokságot bonyolítottunk le izgalmas versenyekkel, és különböző show-elemek beiktatásával. Az Eb-keret már április elején konkretizálódott, így a nemzeti döntő a vb-kvalifikáció fő állomása lett” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A nemzeti bajnokságon a válogatott tagjai hozták a tőlük elvárt eredményt, de nagyon sok versenyző túlteljesítette a tőle elvártakat, így a szövetség nagyobb figyelmet fordít rájuk, és megpróbálják akár egy ösztöndíj segítségével segíteni az életüket, hogy még több időt tudjanak fordítani az edzésre és a versenyzésre.

Tovább

Folytatódik a szikrázó teljesítmény?

A Mustangs a Rangers-t, míg a Sparks a Wolverines-t fogadja a TD Store Divízió II-ben. A két héttel ezelőtti forgalmas hétvége után ezúttal csak két meccs lesz a harmadosztályban, de azok is érdekes párharcokat vetítenek elő. Nyugaton a Tatabánya Mustangs …
Read more
Tovább

Varga Zsolt: 18 év után ez egy nagyon fontos pillanat

varga Zsolt fradisajttajA Fradi vezetőedzője fontos momentumnak nevezte azt, hogy a csapat 2000 után ismét ott van a fináléban. Mint ismeretes, a Fradi bejutott az Ob I fináléjába. Nagyon örülök és gratulálok a csapatomnak, a klubna és a stábnak ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudtuk érni. Azt gondolom, hogy 18 év után ez egy nagyon fontos […] Tovább

Férfi Ob I: Egy lépéssel közelebb az UVSE a címvédéstől

uvse20167Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […] Tovább

Ki marad veretlen?

Bad Bones-Crushers és Gladiators-Titans meccseket rendeznek a Powerade Divízió I-ben. Nem csak a HFL-ben láthatunk majd izgalmas rangadókat a hétvégén, hanem a másodosztályban is. Közéjük tartozik egyértelműen a Szekszárd Bad Bones és a Szombathely Crushers párviadala, amit Dunaújvárosban rendeznek. A …
Read more
Tovább

Férfi Ob I: döntőben a Fradi

vargadenesftc01Tizennyolc év után jutott ismét a férfi Ob I fináléjába a zöld-fehér csapat. Az OSC-t “hazai” pályán győzte le a Fradi, így 2000 után ismét döntőt játszhat a férfi Ob I-ben. Az elődöntő 6-0-ról indult, így egy meccset kellett nyernie a zöld-fehér csapatnak, ami meg is lett. Varga Zsolt együttese a Komjádiban már 6-1-re is […] Tovább

Felértünk a csúcsra az Ifjúsági Európa-bajnokság utolsó napján!

2018. április 18. és 25. között zajlottak a küzdelmek az Adriai-tenger partján fekvő Roseto degli Abruzzi városában a fiataloknak megrendezett kontinensviadalon. Rengeteg izgalmat tartogatott számunkra a torna és a végén még két szépen csillogó éremmel is gazdagodtunk. Előbb az elődöntőket követően Hámori Luca (60kg) bronzmedáljának örülhettünk, majd az utolsó, szerdai napon következett a nagy finálé […]
Tovább

A megtámadott Futács édesapja: “Márkó pár percig nem is látott az egyik szemére” – a karrierjére is hatással lehet az eset

A magyar válogatott játékos édesapja elmondta: fia és annak menedzsere a napokban leülnek a Hajduk Split vezetőivel, hogy tárgyaljanak Futács jövőjéről. Tovább

Férfi Ob I: Ötméteresek után, egy lépésre az Eger a döntőtől

Eger, 2016. május 25.
Branislav Mitrovic, az Eger kapusa véd a ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének negyedik mérkõzésén az egri Bitskey Aladár Uszodában 2016. május 25-én.
MTI Fotó: Komka PéterA bajnoki elődöntőben egy gólszegény meccsen a Szolnok és az Eger a rendes játékidőben 3-3-ra végzett. Ezek után jöttek az ötösök, amit jól bírtak a csapatok, végül a Szolnok hibázott… A vasárnapi egri győzelem után, 3-3-ról kezdhették meg a csapatok az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot. Nos, a mérkőzés első negyede nem hozott gólt, még […] Tovább

Egy órát sem tölthetett szüleivel Budapesten a magyar pilóta

A túraautós-viadalok közül a TCR-kategóriájú szériákban szinte egyáltalán nem, de még a GT-sorozatban is csak a kifejezetten nagy presztízzsel bíró viadalokra jellemző, hogy a pilóták az egyes versenyeken megnyerhető pontokon és kupákon kívül komoly díjakért ülnek a volán mögé.

 

Keszthelyi Vivien számára ilyen volt tavaly a TT Cup, a hamarosan induló Audi R8 Cup összetett bajnoka pedig egy, a sorozatban is használt R8-assal térhet majd haza. Az autó utcai változatának értéke is meghaladja a 70 millió forintot.

       

Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki címmel járó komoly szakmai elismerés mellett - hisz kiegyenlített technikai feltételek mellett küzdenek majd a pilóták - egy rendkívül értékes nyeremény is vár a győztesre.

       

Keszthelyi Vivien számára ugyanakkor továbbra is a folyamatos tanulás és fejlődés a legfontosabb feladat, ugyanis ebben a sorozatban szerepelni már önmagában is rendkívül nagy kihívás. Ráadásul 17 évesen a világ legfiatalabb női pilótájaként lesz egy hátsókerék-meghajtású GT-széria résztvevője. Egyelőre még azt sem lehet tudni hivatalosan, hogy kik állnak fel a rajtrácsa, ugyanis a promóter egészen a jövő heti hockenheimi nyitóhétvégéig szeretné titokban tartani a résztvevők teljes névsorát.

       

Keszthelyi Vivien mögött rendkívül kemény hetek állnak, azt követően ugyanis, hogy Budapesten óriási érdeklődés mellett bejelentették az R8 Cupban való szereplését, folyamatosan külföldön tartózkodott. Hétfőn tért haza Magyarországra, de szüleivel még egy órát sem tölthetett együtt, amikor a német gyártól érkezett a hír, miszerint azonnal vissza kell térnie Hockenheimbe további hivatalos közös tréningekre. Többek között az ilyen nem várt események miatt is döntött úgy néhány hónappal korábban a debreceni születésű pilóta menedzsmentje és az Audi, hogy a versenyző ne egy ázsiai sorozatban folytassa pályafutását, annak ellenére, hogy karrierje során az eddigi legkomolyabb megkeresése érkezett.

       

Az R8 Cup május elején Németországban, Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban érkezik Magyarországra, majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül majd sor.

Tovább

Új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban

Kiss készül a csodára, Lőrincz Tamás a sportág felemelkedését várja

 

A magyar birkózó-válogatott tagjai hamarosan megkezdik a küzdelmeket az Eb-n, de számukra az év versenye az októberi világbajnokság lesz, amelyet Budapest rendez meg. Kiss Balázs szerint az Eb jó lehetőség arra, hogy az új szabályokat tesztelhessék, Lőrincz Tamás pedig a hazai vb pozitív hatásait taglalta. Gulyás István szerint ezzel az Eb-vel – a szabálymódosítások miatt – új időszámítás veszi kezdetét a birkózásban.

 

 

Kiss Balázs készül a csodára. A 97 kilogrammos kötöttfogású világbajnok hazai rendezésű vb-n már szerzett érmet, ezt idén is megismételné. „A 2013-as világbajnokságon, Budapesten bronzérmes lettem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy hazai közönség, a szülők, a barátok előtt birkózhattam, és akkor bronzérmet szereztem. Öt évvel ezelőtt egy óriási gödörből tértem vissza. Most is ilyen csodát szeretnék átélni” – mondta a magyar klasszis, aki hozzátette: nem sok olyan élsportoló van, akinek megadatik kétszer is az, hogy hazai környezetben szerepeljen. „Én részese akarok lenni a csodának, és az akkori eredménnyel is megelégednék” – jegyezte meg Kiss Balázs. A világbajnok kitért az április 30-án kezdődő oroszországi Európa-bajnokságra is. „Remek lehetőség arra, hogy az új szabályokat világversenyen tesztelhessük. Többek között a súlycsoportokat határozták meg másképp, és újdonság az is, hogy a mérlegelés az adott versenynap van” – tette hozzá Kiss.

 

Lőrincz Tamás a sportág szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az őszi budapesti világbajnokságot. „Persze ilyenkor minden birkózó a saját felkészülésére koncentrál, és megpróbál majd mindent megtenni a sikerért, de ne feledjük el, hogy ennek a sportágnak a hazai jövőjéért is felelősek vagyunk. Most a figyelem középpontjába kerül a birkózás. Sok szurkolóra, érdeklődőre számítunk, és felemelő érzés ebben a tudatban készülni” – mondta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar birkózó.

 

A szabadfogásúak már Vlagyikavkazból jelentkeztek. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, ezzel az Eb-vel új időszámítás kezdődik a sportágban. „Bevezették a verseny napján végrehajtandó mérlegelést. Ilyen utoljára harminc éve volt. A cél az, hogy az európai mezőnyt alaposan feltérképezzük. Ezen a héten még csúcsterhelést kapnak a srácok, majd elutazunk a kontinensbajnokság helyszínére, Kaszpijszkba” – mondta Gulyás István.

 

A magyar birkózó válogatott huszonegy fővel vesz részt az április 30-án kezdődő Európa-bajnokságon. A kaszpijszki kontinensbajnokságon a kötöttfogású mezőnyben kilenc, a szabadfogásban hét magyar indul, míg a nőknél öt birkózóért szoríthatunk.

 

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Tovább

“Tudtam, hogy sok ellenségem lesz” – Mirabelli

Az elmúlt napokban olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek Mirabelli távozásáról szóltak. Tovább

Újabb nagy eseménynek ad otthont a Duna Aréna

dunaarena20170101Eredetileg Oroszországban lett volna a Világliga Szuperdöntője, de végül Budapest adhat otthont az eseménynek. A magyar szövetség (MVLSZ) szerdai tájékoztatása szerint noha a finálénak eredetileg Oroszország adott volna otthont, a nyári labdarúgó-világbajnokság miatt csak távoli helyszínen tudták volna biztosítani a feltételeket, ez a résztvevőknek és a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) is aggályos volt. […] Tovább

Történelmi meccs előtt a Tigers, javíthat a Steelers

A Tigrisek először lépnek pályára a Városi Stadionban a FEZEN Hungarian Football League-ben (HFL). Folytatódik a kettéosztott 3. forduló a HFL-ben, amelyben ezúttal mindkét keleti csapat pályára lép. Míg a Nyíregyháza Tigers a javuló formában lévő TD Store Eagles-t fogadja, …
Read more
Tovább

Egy legény a magyarok és Európa ellen

Magyar János 2018-ban a tavalyi évhez hasonlóan újra 3 sorozatban kezdi meg a szezont. A Hungaroringi nyitányon az FIA által elismert Közép- Európai Zóna Bajnokság mellett az ESET kupában és a magyar mezőnyben is rajthoz áll.

Tovább

Új szabályokat tesztelhetnek

vizilabda altalanos02Már nyártól új regulákat tesztelhetnek a szombathelyi ifi vb-n. Mint beszámoltunk róla, fontos napok elé néz Budapest, hiszen a FINA a magyar fővárosban tartja kongresszusát csütörtöktől vasárnapig. A megbeszélésen terítékre kerülnek az új szabályok is, melyeket Molnár Tamás a FINA szervezetének technikai bizottsági tagja ismertetett a szövetség honlapjával. Mint elmondta, ezeket tesztelhetik akár nyáron a […] Tovább

Sikeres főpróba a budapesti kick-box Világkupa előtt

Kilenc arany-, négy ezüst- és tizenöt bronzérmet nyertek a felnőtt magyar versenyzők a kick-box Világkupa-sorozat ausztriai állomásán. Az innsbrucki viadal válogatottjaink számára kiváló főpróba volt az év egyik fő megmérettetése, a május 18-20-án sorra kerülő budapesti Világkupa előtt.

 

A 28 ország közel 1200 versenyzőjének részvételével lebonyolított viadalon a pointfighting szakágban a tavalyi budapesti vb-n négy aranyat nyert Veres Roland 57 kilós létére diadalmaskodott a Grand Champion elnevezésű abszolút kategóriában. A Halker-Király Team fiatalja idei nyolc versenye mindegyikén megnyerte a Grand Champion versenyszámot!

Veres Roland emellett társaival együtt győzött a csapatversenyben is. Az együttes tagja volt a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, Mórádi Zsolt is, aki a novemberi vb után hosszabb kihagyást követően most tért vissza a Világkupa-sorozatba.

A light-contact szakágban Fésű Lajos és Masimov Tural állhatott fel a dobogó felső fokára.

A várakozásokat felülmúlóan teljesítettek a magyarok a ringben is. A budapesti világbajnokságon a light-contactban és a kick-lightban aranyérmes Busa Gabriella ezúttal a kiütésre menő full-contactban tudott nyerni. Ugyanebben a szabályrendszerben lett első dr. Megyeri Csilla is, Novák Jenő pedig duplázni tudott a férfiaknál.

A szintén a ringben zajló K1 szakágban is akadt magyar győztes: a nemrég a budapesti Bellator gálán is szerepelt Rákóczi Renáta személyében.

Az éremtáblázaton – valamennyi korosztályt beleszámítva – Magyarország végzett az élen, megelőzve Olaszországot és Németországot. A klubok listáját is a magyarok uralták: a csepeli Halker-Király Team lett a legeredményesebb.

Az eredmények több mint biztatóak a májusi budapesti Világkupa előtt: a magyarországi verseny lesz a sorozat legnagyobb és legrangosabb állomása, ahol a vb-t is felülmúló létszám, 40 ország legalább 1800 sportolójának indulása várható.

Kick-box Világkupa, Innsbruck, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
89 kg: 3. Opauszki Dávid
Abszolút kategória: 1. Veres Roland

Nők:
60 kg: 3. Laurincz Boglárka
Csapat: 1. Halker-Király Team (Mórádi Zsolt, Veres Alex, Veres Richárd, Veres Roland, Nagy Henrietta)

 

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Fésű Lajos
69 kg: 1. Masimov Tural
74 kg: 3. Kajtár Bence
79 kg: 2. Bolfán Ádám
94 kg: 3. Balassa Tibor

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 3. Csorba Ádám
69 kg: 3. Bolfán Ákos
74 kg: 3. Bárdosi Sándor
89 kg: 3. Kovács Imre és Vígváry Viktor
Nők:
60 kg: 2. Nagy Rita
+65 kg: 3. Osváth Dóra

Full-contact:
Férfiak:
91 kg: 1. Novák Jenő
+91 kg: 1. Novák Jenő, 2. Sallai Bence

Nők: 

52 kg: 1. Busa Gabriella, 3. Zsiga Melinda

56 kg: 3. Rákóczi Renáta és Bordás Annamária

65 kg: 1. Dr. Megyeri Csilla

 

K1:
Férfiak:
57 kg: 3. Petrina Pál
Nők:
52 kg: 2. Zsiga Melinda
56 kg: 1. Rákóczi Renáta

Tovább

A sárkányhajózás legnagyobb világbajnoksága lesz Szegeden

Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra. A Tisza-parti város július 17. és 22. között ad otthont a rendkívül színesnek és látványosnak ígérkező megmérettetésnek, amely a versenyzőszámot tekintve vetekszik a tavalyi budapesti vizes világbajnoksággal is.

A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását Szegeden, ahová a világ összes meghatározó sárkányhajós nemzetéből érkeznek majd csapatok. Óriási küldöttséggel jönnek például a kanadaiak, akiknek közel 1500 sportolója ül majd hajóba. Az ötezer feletti indulói létszám azt jelenti, hogy magyarországi esemény a sportág történetének eddigi legnagyobb világbajnoksága lesz.

Nagyon komoly kihívás egy ekkora világbajnokság megszervezése, hiszen több ezer embert kell kezelni, nagy szeretettel vendégül látni és utaztatni, mindemellett pedig egy jó sportversenyt rendezni. Rengeteget dolgozunk ezért, és örömmel mondhatom, hogy mindenki, aki szerepet vállal benne, szívügyének tekinti ezt a versenyt, az államtól az önkormányzaton át a legutolsó önkéntesig. 2013-ban egyszer már ugyanitt sikeresen levezényeltünk egy nemzetek közötti világbajnokságot, és most is beleadunk mindent” - mondta a hazai szövetség elnöke. 

Járosi Péter hozzátette: a vb fantasztikus lehetőség Magyarországnak, a sportágnak és nem utolsósorban a közönségnek is, amely a Maty-éri pálya mellett a viadal hétvégéjén a Tisza szegedi belvárosi szakaszán is szemtanúja lehet a különleges hangulatú futamoknak.

A magyar sárkányhajós csapatok összesen körülbelül 350 fős versenyzői gárdával vághatnak neki a klub legénység világbajnokságnak. Az U18-astól egészen a szeniorig gyakorlatilag minden korosztályban és kategóriában rajthoz áll majd hazai hajó is. Az indulók egy részének a kiléte még kérdéses, az ő sorsuk csak a válogató versenyek után dől el. Ilyen lesz például a május 5-én sorra kerülő, idén V4-es eseménnyé bővített Dunai Regatta, ahol az egyetemi csapatok a vb-szereplésért is harcolnak majd, valamint a május 12-én a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben, ahol szintén rendeznek válogató versenyeket.

Roppant erős mezőny várható a világbajnokságon, ami kemény felkészülést igényel a magyar versenyzőktől is. Ha megnézzük, hol tart ma a sportág a világ különböző pontjain, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és ki mit tud, azt kell mondjam, nem lesz könnyű a dobogó közelébe kerülni, de természetesen mindenki meg fogja próbálni.” - jelentette ki a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Tovább