Calabria bocsánatot kért a piros lapja miatt

Davide Calabria, a Milan olasz saját nevelésű védője sajnálja a történteket és bocsánatot kért, amiért piros lapot kapott és az emberhátrány által nehéz helyzetbe hozta a csapattársait az Udinese elleni meccsen.

Mint ismert, a rossoneri 1-1-es döntetlent játszott az Udinese ellen. Suso révén a 9. percben szereztek vezetést a vendégek, azonban a második játékrészben a játékvezető felmutatta Calabriának a második sárga lapot és kiállította. Nem sokkal később egyenlíteni tudott az Udinese és a csapat 1 ponttal távozott Udinéből.

“Visszanéztem az egész mérkőzést és naiv voltam. Harag és csalódottság van bennem, amiért nem sikerült három ponttal távoznunk. Mindannyian nagyon akartuk a győzelmet és vállalom a felelősséget a történtekért. Tanulni fogok ebből a hibámból, hogy ne történjen meg újra. Én vagyok az első. aki bocsánatot kér. A csapat megérdemelte volna a győzelmet.” – vélekedett Calabria a meccs lefújása után.

Egyébként eddig a Milan kapta a legtöbb piros lapot, pontosan 6-ot a Serie A aktuális szezonjában.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS