Bye bye London

Valkusz Máténak és Udvardy Pannának is véget ért a verseny a Wimbledonban zajló junior tenisz Grand Slam-viadalon. Stollár Fanny egyesben rendkívül meggyőző játékkal jutott elődöntőbe a budapesti felnőttversenyen.

P.V. Valkusz Máté maga sem volt biztos abban, hogy füvön le tudja győzni a kanadai Denis Shapovalovot, aki a wimbledoni junior tenisz Grand Slam-viadal előtt nagyjából egy héttel Roehamptonban ünnepelhetett győzelmet ezen a borításon.

Valkusz Máté a nyolc között búcsúzott Wimbledontól Forrás: huntennis.hu

Valkusz Máté a nyolc között búcsúzott Wimbledontól  •  Forrás: huntennis.hu

Nos, a 17 éves magyar fiú aggályai nem voltak alaptalanok. Az első szettben 4-4-ig még fej fej mellett haladtak a felek, mindenki hozta a saját adogatását. Akkor azonban a kanadai brékelt, s mivel Valkusz nem tudta visszavenni a pontot, így 6-4-re nyerte az első szettet. A másodiknak ráadásul már a legelején hátrányba került a magyar, onnan pedig nem tudott megújulni, így 6-2-re azt is elvesztette.

A negyeddöntő így is élete legjobb junior Grand Slam-szereplése volt, szeptemberben az US Openen, kemény borításon minden bizonnyal az lesz a célja, hogy ezt túlszárnyalja.

A roehamptoni viadalon ugyancsak diadalmaskodó Udvardy Pannának és Jodie Anna Burrage-nak párosban a tizenhat jelentette a végállomást. A nyolcadik helyen kiemelt kettős a grúz, amerikai Mariam Bolkvadze, Caty McNally duótól szenvedett 6-4, 6-1-es vereséget.

Miközben a magyar juniorok befejezték a szereplésüket Wimbledonban, a szintén csak 17 éves Stollár Fanny tovább menetelt a Budapesten zajló 100 ezer összdíjazású női felnőttversenyen. A szerb Jovana Jakšić elleni meccs első szettjét 23 perc alatt nyerte meg 6-0-ra, de a másodikban sem töltött sokkal több időt az Europe Tennis Center pályáján: 6-1-re hozta a másodikat és elődöntőbe jutott.

Stollár Fanny menetel Budapesten Forrás: huntennis.hu

Stollár Fanny menetel Budapesten  •  Forrás: huntennis.hu

– Kívülről könnyűnek tűnt a meccs, de a pályán egyáltalán nem volt az – nyilatkozta a szövetség közösségi oldalán. – Tudtam, ha egyszer is elvesztem a fonalat, az ellenfelemet hozhatom kedvező helyzetbe. Nagyon fújt a szél, de ahhoz én alkalmazkodtam jobban, agresszívan irányítottam a labdát.

Ezzel a győzelemmel már 50 pontot szerzett a tornán, amellyel 150 helyet lép előre a WTA-világranglistán. Persze nem akar itt megállni, arra készül, hogy pénteken – az amúgy ingyenesen megtekinthető viadalon – a bolgár Elica Kosztova elleni meccsen kiharcolja a döntőbe jutást.

Párosban a nyolc között ért véget neki a verseny: az amerikai Jessica oldalán 0-6, 6-3, 13-11-es vereséget szenvedett az első kiemelt svájci, liechtensteini Viktorija Golubic, Stephanie Vogt kettőstől.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS