Bűvös hármas: Ismét világbajnok a Citroen

WTCC

2016. szeptember 26. hétfő, 15:09

Sanghajban remek hétvégét zárt a Citroen a harmadik konstruktőri világbajnoki cím megnyerésével* valamint a futamokon elért eredményével. José María López, Yvan Muller és Mehdi Bennani teljesítményének köszönhetően idén először fordulhatott elő, hogy a pódium mindhárom helyén C-Elysée WTCC sofőrök álltak! Ráadásul Yvan Muller mindkét futamon elért dobogós helyezésével növelte előnyét az összetett második helyért. A privát versenyzők között pedig Mehdi Bennani nyerte meg a WTCC Trophy-t!

Ismét óriási tömegek várták Sanghajban, hogy a pályán rajthoz készülő túraautók pilótái elfoglalják helyüket a volán mögött. Az első futam fordított felállásánál Yvan Muller és José María López a nyolcadik és tízedik helyen várták az indítást.

citroen-wtcc-sanghaj2

Tom Chilton kiváló rajttal a második helyre kúszott fel, míg a gyári pilóták egyelőre hátrébb keresték helyüket a mezőnyben. A Citroen Total pilóták az első kör végére hatodik és kilencedik helyen lépték át a vonalat, autóikon az ellenfelek támadásainak jól látható nyomaival.

A második kör elején Yvannak már az ötödik helyre sikerült feltörnie, míg Pechito a hetedik helyért csatázott. Filippi feladta a versenyt, majd a rendet a biztonsági autó feljövetele hozta el a mezőny számára.

Ám a futam további részén is jellemzőek voltak az apróbb csörték: Tarquini ütközése Chiltonnal azt eredményezte, hogy mindkét pilótának fel kellett adnia a versenyt. A helyzetből végül Yvan Muller profitált, aki ezzel a harmadik helyre került Michelisz és Björk mögött.

A nézők legnagyobb örömére a futam végén sem csillapodott az iram és némi lökdösődés után Björk futott át elsőként a vonalon, őt követte Michelisz, Muller, López és Catsburg!

A díjkiosztó után a szerelőknek alig néhány perc állt rendelkezésre, hogy a megterhelő első futam nyomait eltüntessék a C-Elysée WTCC-kről. Páratlan munkájuknak köszönhetően mindkét gyári pilóta tiszta lappal indulhatott a második, fő futamon.

citroen-wtcc-sanghaj1

Ezúttal is sikerült remekül rajtolni, José María López elsőként indult Yvan Muller és Mehdi Bennani előtt. López a teljesítménye csúcsát nyújtotta ahhoz, hogy minél nagyobb előnyt vegyen a mezőnyön. Ezen a sokkal nyugodtabb második futamon Pechito magabiztosan száguldott a futamgyőzelem felé.

Yvan Muller fókuszában a Mehdi Bennani elleni védekezés volt, hogy megszerezze a hétvége második dobogós helyét. A művelet sikerének köszönhetően pontokban gazdag hétvégét zárhatott, összesen 36-tal emelte éves gyűjteményét, ami az összetett második helyezés felé tartó úton most elengedhetetlennek bizonyul.

A dobogón rajtuk kívül Mehdi Bennani büszkén tartotta magasba a serleget: még a szezon vége előtt megnyerte a WTCC Trophy-t, a független versenyzők bajnokságát.

Forrás: www.formula.hu – RSS