Büszkeség felejthetetlen pillanatokkal fűszerezve – Interjú Lengyel Lajossal

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) sportolói remekül szerepeltek a márciusi Speciális Olimpia Téli Világjátékain Ausztriában. A mieink öt sportágban voltak érdekeltek a versenyek során, és összesen huszonnyolc alkalommal állhattak fel a dobogóra.

Az eredményes versenyek után Lengyel Lajossal, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnökével beszélgettünk.

Zana Anita: Úgy gondolom, egy szervezet vezetője ilyenkor könnyű helyzetben van, hiszen a sikereket kell értékelnie.

Lengyel Lajos: Büszke vagyok a XI. Speciális Olimpia Téli Világjátékain szereplő magyar delegációra. A több mint ötvenfős küldöttségünk minden dicsértetett megérdemel. Kiemelném a versenyzőinket, akik a hat versenynap alatt összesen 13 arany, 6 ezüst és 9 bronzérmet szereztek. Külön köszönöm a szakágvezetők, az edzők, a külső szakemberek munkáját, akik edzőtáborban is segítettek sportolóinknak. Sokat segített és a versenyre is elkísért minket Hunyady Emese olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, valamint meg kell említenem még Csizmadia Ildikó és Tarczali Attila short track edzők kimagasló munkáját, és Hoffmann Nóra jégtáncos-koreográfus közreműködését. Az idei Téli Világjátékokra mindenki zökkenőmentesen készülhetett fel a Sportért Felelős Államtitkárság és a támogatóink jóvoltából, amit ezúton is meg kell köszönnöm!

ZA: Milyenek voltak a versenyek körülményei?

LL: Már a nyitóünnepségen is esett az eső. Emellett a hó is elég rossz minőségű volt a versenyek vége felé, de ezek a nehezítő tényezők sem szegték kedvüket versenyzőinknek, és mindent megtettek azért, hogy a maximumot nyújtsák a megmérettetések során. A Világjátékok ideje alatt remek hangulat uralkodott a magyar csapat körül.

 

ZA: A Speciális Olimpiára több szülő is ellátogatott szurkolóként.

LL: Nagyon örülök ennek, sok magyar szülő is eljött Ausztriába biztatni a csapatot, és igazi boldogsággal tölt el, hogy együtt örülhettünk a sikereknek, ezáltal mindannyian élményekkel gazdagodva térhettünk haza.

ZA: Elnökként már több világjátékon vett részt. Melyek voltak azok a pillanatok, amelyekre örökre emlékezni fog az idei világjátékok kapcsán?

LL: Több ilyen is van, de már a Speciális Olimpia előtt is volt néhány felejthetetlen pillanat. Az egyik ilyen, amikor a Sándor Palotában járhattunk, és Áder János köztársasági elnök úr jelenlétben letehették speciális olimpikonjaink az esküt. Elutazásunk előtt néhány nappal egy rózsadombi étteremben egy kiváló hangulatú búcsúpartin vehettünk részt a sportolóinkkal. A versenyeken padlóhokisaink győzelme is felejthetetlen volt, de Kurucz Tamás hófutónk verseny után tett nyilatkozatát is ide sorolom, amikor a jó eredmény után elmondta, hogy ő hazájáért is küzdött, és boldog, hogy Magyarországot képviselhette a Speciális Olimpián. Hazaérkezésünket pedig a Magyar Sport Házában rendezett fogadás tette felejthetetlenné, amit a Desperado együttes fergeteges koncertje zárt.

Szöveg: Zana Anita, mindenamisport.com

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS