Buruczki Szilárd és Parti András a dobogón

mountainbike1.jpg

Öt ország több száz hegyikerékpárosa állt rajthoz vasárnap a Kisnána Kupán, a Groupama Mountain Bike Olimpiai Cross Magyar Kupasorozat 4. fordulóján.

A Mátra lejtőjén megrendezett viadal az elit férfiak számára C2-es kategóriájú versenyként szerepelt a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában, így az első tíz helyezett kerekesnek világranglista-pontok gyűjtésére is lehetőségük nyílt – ez végül négy magyarnak sikerült. Számukra a 6,2 km-es, 220 méter szintemelkedésű körök teljesítése volt a feladat.  A rajtvonalnál 237-en sorakoztak föl; a szervezők több mint 20 kategóriában osztották ki az érmeket.

A férfi elit győzelmet a világranglista 36. helyén álló osztrák Soukup Christoph szerezte meg, megelőzve az olimpiai kerettag második helyezett Buruczki Szilárdot és a bronzérmes Parti Andrást. A világranglista-pontot érő helyezettek között a 7. helyen Blazsó Márton, a 8.-ként pedig Szalay Péter ért célba. A mezőny erősségét mutatja, hogy az összetettet vezető szlovák Milan Barenyi a 9. helyről kiállt. Melts András sérülés miatt nem állt rajthoz.
A hölgyek esetében nem volt UCI-katagóriás a viadal, hármas hazai győzelem született. A dobogó tetejére ezúttal Erdélyi Eszter ért, második Vajda Márta, harmadik pedig Deli Anett lett.

Eredmények:
Hegyikerékpár, Kisnána kupa, Magyar kupa
Férfiak: 1.Christoph Saukup (oasztrák) 2:01:07, 2.Buruczki Szilárd 2:06:39, 3.Parti András 2:09:13
Nők: 1.Erdélyi Eszter 1:45:35, 2.Vajda Márta 1:52:43, 3.Deli Anett 2:00:26

www.mob.hu