Budapesten rendezik az AIBA Ifjúsági Férfi és Női Ökölvívó Világbajnokságot!

Magyarország fővárosa adhat otthont az augusztusi korosztályos tornának, amely egyúttal kvalifikációs verseny is lesz az októberi ifjúsági ötkarikás játékokra.

Óriási örömmel és büszkeséggel tölt el minden piros-fehér-zöld érzelmű szívet, hogy egy ilyen rangos, rendkívül fontos nemzetközi megmérettetést magyar földön rendezhetünk. A tavaly hatalmas sikerrel levezényelt FINA vizes-világbajnokság után újra egy világeseménnyel várja a szurkolókat a Duna Aréna, amelyben a víz helyett ezúttal a ringeké lesz a főszerep. A hivatalos menetrend szerint augusztus 21. és 31. között szólnak majd a gongok, hogy harcba hívják a földteke minden szegletéből ideérkező tehetséges bokszolókat (174 női és 244 férfi versenyzőt).

A verseny logója a címfotón látható, reméljük hazánk jóhírét messzire viszi majd a sikeres rendezést követően 😊.

A viadal jelentőségét jól mutatja, hogy az esemény alatt Budapestre látogat néhány korábbi győztes, a kétszeres olimpiai bajnok kubai Robeisy Ramirez és az ötkarikás játékokon szintén duplázó amerikai Claressa Shields, valamint a franciák olimpiai és világbajnoki aranyérmese, Tony Yoka.

A kiváló hír kapcsán a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Erdei Zsolt is megszólalt. Szövetségünk első embere szerint Magyarország készenáll arra, hogy megmutassa mire képes a ringen belül és azon kívül is, és egy olyan eseményt szervezünk majd, amely méltó lesz a megmérettetés jelentőségéhez.

A világbajnokság kapcsán természetesen a későbbiekben további részletekkel és információkkal jelentkezünk, hogy a nyár végén rajtoló eseménnyel kapcsolatban minden szükséges tudnivaló eljusson az érintettekhez.

Hajrá Magyarország, hajrá magyar boksz!!!

Forrás: www.boxing.hu – RSS