Búcsú a nyolctól

Az U18-as leányválogatott későn ébredt, így újabb vereséget szenvedett az Eb-n. Amiatt elúszott a nyolc közé jutás, a középdöntő utolsó fordulójától függetlenül a kiesés elleni harc következik.

Lakner Gábor A hollandok elleni vereséget követően nagy volt a tétje a horvátok elleni találkozónak (címlapfotó: FIBA/Martin Metelko), melynek vesztese nem juthatott be a nyolc közé. A csapatok jól ismerték egymást, hiszen a felkészülés során kétszer is összecsaptak. Mindkétszer a magyarok győztek, így joggal bízhattunk az újabb sikerben.

u18kiss

Későn hajráztak a magyarok  •  Fotó: FIBA/Martin Metelko.

A kiegyenlített első percek után lélegzetvételnyi előnyhöz jutott válogatottunk (8. perc: 16-10), de időkérés után a horvátok jól hajráztak, és fordítottak a negyed végére. A második szakaszban beragadt a csapat, tovább nőtt a különbség (15. perc: 18-26). Böröndy elképesztő triplájával négy pontra zárkózott fel, végül hatpontos hátránnyal vonulhatott pihenőre.

A második szakaszban rengeteg hibával, kapkodva játszott a magyar válogatott, így nem tudott felzárkózni, sőt, kialakult az addigi legnagyobb különbség (28. perc: 37-50). A záró negyedben a remeklő Dubei vezérletével – 18 pontja mellett 10 lepattanót szerzett – nagy hajrát indítottak a magyarok, de későn ébredtek. A hátralévő idő nem volt elég a hátrány ledolgozásához, így második középdöntős mérkőzésén is vesztesen hagyták el a pályát.

A két évvel ezelőtti U16-os Eb-n és a tavalyi U17-es vébén szerzett bronzérem után egyértelmű csalódás, hogy ezúttal a nyolc közé jutást sem sikerült elérni. A válogatott játéka a szerbek elleni találkozó kivételével az egész tornán nem volt meggyőző.

Holnap 16.15 órakor tét nélküli mérkőzésen a csehekkel játszik a csapat, majd péntektől következik a kiesés elkerüléséért vívott harc.

U18-as LEÁNY A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, CELJE (SZOVÉNIA)
Középdöntő, 2. forduló
Horvátország–Magyarország 56-52 (17-16, 19-14, 14-9, 6-13)
Magyarország: Aho 7, Studer 4, Dubei 18/3, Kuttor, Kiss V. 6. Cs.: Tóth T. 9, Weninger 3/3, Böröndy 5/3. Edző: Mészárosné Kovács Andrea

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS