Bronzharcos Bálint

Az 57 kg-ban induló Vécsei Bálint révén érmet szerzett a magyar küldöttség a limasszoli korosztályos karate Európa-bajnokság első napján. Az MTK kadetkorú fiatalja kumitében, azaz küzdelemben állhatott a dobogó harmadik fokára.

UP-info Amikor Büchler Zsolt szövetségi kapitány a limasszoli korosztályos karate Európa-bajnokság esélyeit latolgatta, elsősorban a juniorok, s még inkább az U21-es korosztályban indulóktól várt érmet.

vecseibalazsesedzojefischermihaly

Vécsei Balázs és edzője, Fischer Mihály bronzéremnek örülhetett

Mindez még könnyedén megvalósulhat, ám tény, hogy már az első napon kijött a lépés az egyik kadetkorú versenyzőnek. Jelesül az 57 kg-ban induló Vécsei Bálintnak, aki nem adta alább bronzéremnél. Szerb rivális elleni sikerrel kezdett, csakhogy a török Faruk legyőzte a nyolcaddöntőben. Búslakodni azonban sem oka, sem ideje nem volt az MTK karatékájának, hiszen a vigaszágon komoly feladatok vártak rá. Moldovai, ukrán, majd azeri ellenfél is sikertelenül próbálta útját állni, így megszerezte a küldöttség első érmét Cipruson. Harcosságát jól bizonyítja, hogy az utolsó két mérkőzésén – 0-0-s eredményt követően – egyaránt őt hozták ki győztesnek a bírók.

Két további értékes helyezést gyűjtöttek be a legfiatalabb korosztály magyar képviselői. Nichols Dávid izraeli és ciprusi ellenfélen már túljutott, amikor a francia legyőzte. A vigaszágon ő is bronzmérkőzésig menetelt, ám az azeri Mammadov jobbnak bizonyult, így maradt az ötödik hely.

Noha Büchler az Eb-t megelőzően arról beszélt, hogy katában, azaz formagyakorlatban sem elérhetetlen a dobogó, a nyitányon bebizonyosodott, jelenleg mégsem karnyújtásnyira van az érem. Bár sokat várhattunk Sterck Laurától, az U21-esek között induló – juniorként Eb-bronzérmes – Koch Szabolcs érte el a legjobb eredményt, hetedik lett.

Szombaton a juniorok, vasárnap az U21-esek küzdelme következik.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS