Bonucci szerint teljesen megváltozott a csapat

Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya úgy véli, hogy Gennaro Gattuso kinevezése óta teljes mértékben megváltozott a csapat és nagy minőségi előrelépés figyelhető meg a teljesítményben.

Mint ismert, a piros-feketék vasárnap Giacomo Bonaventura góljával 1-0-ra győztek a Sampdoria ellen. Az első félidő elején Ricardo Rodriguez büntetőt hibázott, majd a szünet előtt Leonardo Bonucci talált be egy nagyszerű szabadrúgáskombináció után, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.

“Teljesen megváltoztunk, mióta Gattuso megérkezett. Csapattá váltunk, sokkal jobb formában vagyunk és ez mind neki köszönhető. Hatalmas lépést tettünk előre minőségben és így kell tovább folytatnunk. A céljaink a kezdetektől fogva egyértelműek. Gattuso átadta a szükséges mentalitást, a hovatartozás érzését és a megfelelő erőnléti szintet. Előtte nem voltunk csapat és erőnlétileg is voltak problémáink. Gattusóval egységessé váltunk, ugyanakkor két lábbal a földön kell maradnunk és az edző illetve a szakmai stáb útmutatásával folytatni a munkát.” – nyilatkozta Bonucci.

“Gattuso nagyon fontos számomra. Önbizalmat adott azoknak a játékosoknak, akik mellőzöttnek érezték magukat vagy pedig nem teljesítettek a vártnak megfelelően. Meggyőzött mindenkit arról, hogy a Milan nem lehet olyan, mint az első néhány hónapban és új ötleteket adott nekünk. A védelem? A titok az összeszokottságban és a kemény munkában rejlik. A következő mérkőzések? Egyszerre csak egy mérkőzésre gondolunk. Csak így lehet eredményeket elérni. Nyerni megyünk Rómába, de most a Ludogorets elleni visszavágóra koncentrálunk.”

“Bizonyos felelősségek lekerültek a vállaimról és újra magamra találtam. Gattuso ebben a tekintetben is segített. Ő nagyon sok felelősséget vállalt magára. Még hosszú út áll előttünk. A gólom? A gólszerzés pillanatában tudtam, hogy lesen tartózkodom. Ünnepeltem, mert régen szereztem gólt és ritkán élvezhetem ki ezt a pillanatot. A csapattársaimnak is mondtam, hogy lesen voltam.”

“BL? Mindaddig hiszünk a Bajnokok Ligájában, amíg matematikailag esélyünk van rá.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS