Bonucci szerint megkezdődött a fejlődés útja

Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya úgy véli, a Cagliari elleni győzelem elengedhetetlen volt ahhoz, hogy pozitívan zárják a válogatott szünet előtti sorozatot. A piros-feketék eddig 6 tétmérkőzést játszottak ebben a szezonban és az összest megnyerték.

Leonardo BONUCCI: “Azt gondoltunk, hogy minden könnyen fog menni, domináltunk az első félidőben, de gólt kaptunk. Ezek a hibák segítenek megtanulni azt, hogy a legnehezebb pillanatokban mindenkire szükség van. Cutrone? Továbbra is így kell folytatnia, pozitív energiával rendelkezik és a lelkesedése értékes számunkra. Fontos, hogy két lábbal a földön maradjon. Megkezdődött a fejlődés útja. Ez a győzelem elengedhetetlen volt, hogy pozitívan zárjuk ezt a kisebb sorozatot, majd a nemzetközi szünet után újra életre keljünk. Fontosabb lesz, mint eddig, hiszen három naponta fogunk mérkőzést játszani. Nem foglalkozunk más csapatokkal, mert a Napoli és a Juventus is egy kicsit előttünk jár. Európa Liga? Jó a sorsolásunk, de a sorozat minden mérkőzése kemény lesz és 110 százalékot kell nyújtanunk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy elérjük a céljainkat és ebben mindannyiunknak szerepet kell vállalnia.” – mondta Bonucci a meccs után.

“Kötelességem, hogy a lelkesedésemet és a tapasztalataimat átadjam a csapatnak. A helyes úton vagyunk és sokat fejlődhetünk. Sok játékos érkezett és most létre kell hoznunk egy csapatot. A klub nagyszerű képességű és nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosokat igazolt, míg Montella személyében van egy remek edzőnk.”

A vasárnapi győzelem után a győztes gólt szerző Suso is nyilatkozott.

SUSO: “Az olasz bajnokság nehéz és kemény. Ez egy fontos győzelem. Eddig csak két bajnokit játszottunk ebben a szezonban és a csapat fejlődik. A gólom? Nagyon fontos, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, beleértve a rögzített szituációkat, a szögleteket, a tizenegyeseket. Új szerződés? Beszélni fogunk, de számomra fontosabb a csapat és a válogatott meghívó. Ez egy fontos hét lesz.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS