Bonucci ma 31 éves

Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya ma ünnepli 31. születésnapját.

Bonucci 1987. május 1-én született Viterbo városában, Olaszországban. A helyi focicsapatban kezdte pályafutását, majd 2005 nyarán csatlakozott az Interhez, ahol összesen 4 tétmérkőzésen szerepelt, ebből 1 bajnoki és 3 kupameccs volt. Az elkövetkező években a Trevisóban, a Pisában és a Bariban is megfordult, mielőtt 2010 nyarán aláírt a Juventushoz.

Az olasz válogatott védő 7 idényen keresztül erősítette a torinói együttest, amelynek színeiben 319 mérkőzésen lépett pályára. Bonucci 2017 nyarán nem túl békés körülmények között klubot váltott és a Milan játékosa lett. A piros-feketék mintegy 42 millió eurót fizettek a játékjogáért, ezzel ő lett a klub történetének legdrágább igazolása – holtversenyben Rui Costával.

Bonuccinak ez az első szezonja a Milannál és eddig 47 tétmérkőzésen lépett pályára.

Bonucci ma 31 éves.

Isten éltesse sokáig!

Forrás: www.acmilan.hu – RSS