Bonucci a legjobban kereső játékos a Milanban

A La Gazzetta dello Sport a korábbi évekhez hasonlóan idén is nyilvánosságra hozta az olasz élvonalban szereplő klubok játékosainak fizetését, amelyből kiderült, hogy Leonardo Bonucci, a Milan csapatkapitánya – holtversenyben Gonzalo Higuaínnal – a Serie A legjobban fizetett játékosa.

Az összesítés alapján az olasz klubok közül a Juventus fordítja a legmagasabb összeget a fizetésekre, nevezetesen 164 millió eurót, utána következik a Milan 117 millió euróval és a Roma 91 millió euróval. A piros-feketék bérkerete az előző szezonban 80, míg az azt megelőző idényben 101 millió euró volt.

A Milan legjobban kereső játékosa Leonardo Bonucci évi 7,5 millió eurós bérrel, majd Gianluigi Donnarumma, Lucas Biglia és Nikola Kalinic következik. Érdekesség, hogy a 18 esztendős olasz válogatott kapus fizetése a 37-szeresére, 160 ezer euróról 6 millió euróra emelkedett a nyári szerződéshosszabbítást követően.

Az új szerzemények közül Hakan Calhanoglu és Fabio Borini 2,5 millió eurót, Franck Kessié 2,2 millió eurót, Ricardo Rodriguez 2,1 millió eurót, illetve André Silva, Andrea Conti és Mateo Musacchio egyaránt 2 millió eurót tesz zsebre.

Suso aktuális fizetése 1 millió euró, azonban rövidesen új szerződést kaphat évi 3 millió eurós bérrel.

JÁTÉKOS POSZT KOR SZERZŐDÉS ÉVI FIZETÉS
Leonardo Bonucci védő 30 2022.06.30. 7,5 millió €
Gianluigi Donnarumma kapus 18 2021.06.30. 6 millió €
Lucas Biglia középpályás 31 2020.06.30. 3,5 millió €
Nikola Kalinic támadó 29 2021.06.30. 3,5 millió €
Fabio Borini támadó 26 2021.06.30. 2,5 millió €
Hakan Calhanoglu középpályás 23 2022.06.30. 2,5 millió €
Riccardo Montolivo középpályás 32 2019.06.30. 2,5 millió €
Ignazio Abate védő 30 2019.06.30. 2,3 millió €
Franck Kessié középpályás 20 2022.06.30. 2,2 millió €
Ricardo Rodriguez védő 25 2021.06.30. 2,1 millió €
Giacomo Bonaventura középpályás 28 2020.06.30. 2 millió €
Andrea Conti védő 23 2022.06.30. 2 millió €
Mateo Musacchio védő 27 2021.06.30. 2 millió €
Alessio Romagnoli védő 22 2020.06.30. 2 millió €
André Silva támadó 21 2022.06.30. 2 millió €
Cristian Zapata védő 30 2019.06.30. 1,7 millió €
Luca Antonelli védő 30 2019.06.30. 1,5 millió €
José Sosa középpályás 32 2018.06.30. 1,5 millió €
José Mauri középpályás 21 2019.06.30. 1,4 millió €
Antonio Donnarumma kapus 27 2021.06.30. 1 millió €
Gabriel Paletta védő 31 2018.06.30. 1 millió €
Marco Storari kapus 40 2018.06.30. 1 millió €
Suso támadó 23 2019.06.30. 1 millió €
Gustavo Gomez védő 24 2021.06.30. 800 ezer €
Manuel Locatelli középpályás 19 2020.06.30. 800 ezer €
Davide Calabria védő 20 2019.06.30. 600 ezer €
Patrick Cutrone támadó 19 2021.06.30. 180 ezer €

Leonardo Bonucci és Gonzalo Higuaín a Serie A legjobban fizetett játékosa, míg a harmadik legjobban kereső futballista Paulo Dybala (7 millió €), aki Douglas Costát és Gianluigi Donnarummát előzi meg. Az edzők közül a címvédő Juventus menedzserének, Massimiliano Allegrinek a legmagasabb a bére, szezononként 7 millió euró.

Vincenzo Montella a nyáron hosszabbított a Milannal és 2,2-ről 3 millió euróra nőtt a fizetése.

A fenti ábrán a Serie A mezőnyének fizetési kiadásai csapatonkénti bontásban.

Ezen a grafikán az olasz élvonalbeli klubok által kifizetett bérek összköltsége látható szezononként.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS