Bombaerős portugál kerettel találkozunk

Nagyon erős kerettel, Európa-bajnokok sorával várja a portugál válogatott a magyarokat a szombati világbajnoki selejtezőre. Az Euro 2016-on szerepelt kulcsemberek közül egyedül Nani hiányzik.

RUÍ PATRÍCIO (kapus, 1988. február 15., Sporting CP, 56/0)
A Marrazesben született Rui Pedro dos Santos Patrício vitathatatlanul a portugálok első számú kapusa, a tavalyi Eb-döntő hőse. A 190 cm magas hálóőr csatárként kezdte a pályafutását Leíriában, a Leiria e Marrazes nevű alakulatban, de 12 évesen már a kapuban ügyeskedett, amikor felfigyelt rá a Sporting tehetségkutatója. Azóta a lisszaboni egyesület tagja, a 2006–2007-es idényben mutatkozott be az első csapatban. Már tizenéves kora óta a zöld-fehérek első számú kapusa. Klubjával 2008-ban és 2015-ben az országos kupa győztese lett, háromszor nyerte el az ottani szuperkupát (2007, 2008, 2015). A 2008-as Eb-n nem játszó tartalék volt, az A-válogatottban csak 2010. november 17-én, a spanyolok ellen mutatkozott be. Védett a 2012-es és a 2016-os Eb-n, illetve a 2014-es vb-n, a két kontinenstornáról egy arany- és egy bronzérme van. A franciaországi tornán az UEFA beválasztotta az álomcsapatába.

BRUNO VARELA (kapus, 1994. november 4., Vitoria Setúbal, újonc)
Lisszabonban született, teljes neve Bruno Miguel Semedo Varela. Családja a Zöld-foki-szigetekről származik. A Ponte Freitas volt az első csapata, majd a Benfica akadémiájára került, 2012 és 2016 között a klub B-csapatában védett. Az előző szezon nagy részét Spanyolországban, a Valladolidnál töltötte, kölcsönjátékosként, s egyben cserekapusként. A nyár óta a Setúbal tagja. Tizenhat éves kora óta minden korosztályos válogatottnak tagja volt. Részt vett a riói olimpián, eddigi legnagyobb sikere az U21-es válogatottal nyert Eb-ezüst 2015-ből. A megsérült Anthony Lopes helyére került a keretbe.

MARAFONA (kapus, 1987. május 8. Sporting Braga, újonc)
José Carlos Coentrão Marafona Vila do Condéban született, hasonlóan két kapustársához, 190 centi magas. Eddigi klubjai sorrendben a Rio Ave, a Varzim (2006-tól már a felnőttek között), a Marítimo, kölcsönkapusként az Áves, aztán a Moreirense, a Paços Ferreira volt. Tavaly januárban a Bragához igazolt Ezzel a klubbal érte el eddigi legnagyobb sikerét, 2016-ban az FC Porto ellen megnyerte a Portugál Kupát. A finálé „szétlövésében” két kísérletet is hatástalanított.

BRUNO ALVES (középhátvéd, 1981. november 27., Cagliari, 88/11)
Az apai ágon brazil származású Bruno Eduardo Regufe Alves Povoa de Varzimban született, 189 centi magas. A Varzimban kezdte a pályafutását, majd az FC Porto ifjúsági csapatába igazolt. 1999 és 2002 között a Porto második csapatában játszott, majd a következő három és fél idényt a Farense, a Guimarães és a görög AEK Athén együttesében töltötte kölcsönjátékosként. (A Guimarães tagjaként játszott 2004. január 25-én a Benfica elleni tragikus mérkőzésen, amely alatt Fehér Miklós rosszul lett, majd a kórházban elhunyt.) Bruno Alves 2005-ben visszatért a Portóhoz, de az első idényben még alig kapott játéklehetőséget. 2006 nyarától fordult jobbra a sorsa, miután Jesualdo Ferreira vette át a csapat irányítását. Pepével nagyszerű védelmi kettőst alkotott. Luiz Felipe Scolari mindent megtett azért, hogy a Porto belső védelmi kettősét a válogatottban lássa: szorgalmazta Pepe állampolgársági kérelmének pozitív elbírálását, s 2007 nyarán behívta a rendkívül kemény Bruno Alvest is a keretbe. A védő 2010-ben az orosz Zenithez igazolt, ahol egy ideig Huszti Szabolcs is a klubtársa volt. 2013 és 2016 között a török Fenerbahçe játékosa volt, tavaly nyáron, az Európa-bajnokság után az olasz Cagliarihoz igazolt. A szentpétervári klubbal két, az isztambulival egy országos bajnoki címet nyert. 2007. június 5-én, Kuvait ellen debütált az A-válogatottban. Részt vett a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon, illetve a 2008-as, a 2012-es és az arannnyal zárt 2016-os Európa-bajnokságon is.

CÉDRIC (jobbhátvéd, 1991. augusztus 31., Southampton, 11/0)
Cédric Ricardo Alves Soares a németországi Singenben született portugál vendégmunkások gyermekeként, de kétéves korától Portugáliában élt. A 172 centi magas jobbhátvéd a Sporting CP nevelése, 2010 és 2015 között játszott az első csapatban egy rövid, az Académicánál töltött kölcsönidőszakot (2011–2012) nem számítva. Mind a Sportinggal, mind a coimbrai klubbal egyszeres kupagyőztes. 2015 óta a Southampton játékosaként a Premier League-ben futballozik. Legnagyobb sikere a ligakupában nyert idei ezüstérem. Az A-válogatottban 2014. október 11-én mutatkozott be, aranyérmet nyert a tavalyi, franciãországi Európa-bajnokságon.

ELISEU (balhátvéd, 1983. október 1., SL Benfica, 19/1)
Az Azori-szigeteken született, mint hajdanán a portugál válogatott korábbi gólzsákja, Pauleta. Édesanyja a Zöld-foki-szigetekről származik. Pályafutása korai klubjai a Marítimo Angra (2000–2001), majd a Belenenses voltak. 2007-ben Spanyolországba igazolt, két honfitársával, Paulo Jorge-zsal és Hélderrel együtt feljutáshoz segítették az andalúziai klubot. A szélsebes szélső a Primera Divisiónban mutatott teljesítménye alapján meghívást kapott 2009 első felében a portugál válogatottba is. 2009 nyarán, egymillió euróért az olasz Lazióhoz igazolt, de mivel alig jutott játéklehetőséghez, az első adandó alkalommal visszatért Spanyolországba. 2010 és 2014 között a spanyol Málaga tagja volt, majd 2014 nyarán visszatért Portugáliába, a Benficához. A piros-fehérekkel kétszeres bajnok (2015, 2016), s ugyenezen években kétszeres ligakupa-győztes. 2014-ben és 2016-ban szuperkupa-győztes is. 2009. június 10-én, az észtek ellen mutatkozott be az A-válogatottban, a tavalyi Európa-bajnokság volt élete első nagy tornája, a magyar és a horvát válogatott ellen lépett pályára.

JOÃO CANCELO (jobbhátvéd, 1994. május 27., Valencia, 4/3)
João Pedro Cavaco Cancelo Barreiróban született, 182 centi magas. A Barreirense volt az első klubja, majd 13 évesen a Benficához került. A „sasoknál” játszott 2014-ig, majd a spanyol Valencia előbb kölcsönvette, majd meg is vásárolta. A Benficával bajnok és ligakupa-győztes volt 2014-ben. Az U21-es válogatottal Eb-ezüstérmes 2015-ben. Az A-válogatottban tavaly szeptember elsején, Gibraltár ellen mutatkozott be, első négy fellépéséből hármon is gólt szerzett, ami hátvéd létére extra teljesítmény.

JOSÉ FONTE (hátvéd, 1983. december 22., West Ham United, 20/0)
José Miguel da Rocha Fonte Penafielben született, 187 centi magas. Szülővárosa csapatában kezdett kölyökként játszani, majd 1994 és 2002 között – a Sacavanensénél töltött három évét nem számítva – a Sportingnál nevelkedett. A zöld-fgehérek B-csapatában lett ligajátékos, majd a Felgueiras (2004–2005) és a Setúbal (2005) tagja volt. 2006-ban a Benfica szerződtette, de két év alatt egyetlen bajnokit sem játszott a színeiben, a lisszaboni klub kölcsönadta (sorrendben) a Paços Ferreirának, az Estrela Amadorának, majd 2007-ben a Crystal Palace-nak. Fonté azóta Angliában játszik, a londoni klubtól a Southamptonba került (2010–2017), néhány hete pedig a West Ham United játékosa lett. Az A-válogatottban 2014. november 18-án, a manchesteri Old Traffordon, az argentinok ellen debütált. Tavaly tagja volt az Európa-bajnok válogatottnak.

LUÍS NETO (hátvéd, 1988. május 26., Zenit, 11/0)
Luís Carlos Novo Neto Povoa do Varzim szülötte, 187 centi magas. A Varzimban kezdett futballozni, majd a 2011–2012-es idényt a Nacionalban töltötte. Öt éve külföldön játszik, előbb az olasz Siena tagja volt (2012–2013), majd Szentpétervárra, a Zenithez igazolt. Egyszeres orosz bajnok és kupagyőztes, kétszeres ottani szuperkupa-győztes. Az A-válogatottban 2013. február 6-án, Ecuador ellen mutatkozott be. Nem játszó tartalékként részt vett a legutóbbi világbajnokságon.

NÉLSON SEMEDO (jobbhátvéd, 1993. november 16., SL Benfica, 1/0)
Nélson Cabral Semedo a fővárosban született, szülei a Zöld-foki-szigetekről származnak. 177 centi magas. A Sintrense nevelése, 2012-től a Benfica B-csapatában játszott, klubja az első idényben kölcsönadta a Fátimának. 2015 óta a „sasok” első keretéhez tartozik, az előző évadban a bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is megnyerte a piros-fehérekkel. Az A-válogatottban 2015. november 11-én, a szerbek ellen játszott.

RAPHAËL GUERREIRO (balhátvéd, 1993. december 22., Borussia Dortmund, 16/2)
A mindössze 170 centis Raphaël Adelino José Guerreiro a franciaországi Le Blanc-Mesnilben született, ő és a most hiányzó tartalékkapus, Anthony Lopes tulajdonképpen „hazai pályán” nyerték meg az Eb-aranyat. Az édesapja portugál, az édesanyja francia, mindmáig jobban beszél franciául, mint portugálul. Dortmundba szerződése előtt csak francia klubokban, a Blanc-Mesnilben, a tehetségeket összegyűjtő Clairefontaine-ben, majd a Caenben (az első csapatban 2012–2013) és a Lorient-ban (2013–2016) futballozott. Tavaly nyár óta a Borussia Dortmund játékosa. Az A-válogatottban 2014. november 14-én az örmények ellen mutatkozott be. Kiválóan játszott a tavalyi Eb-n, nevezett volt a torna legjobb fiatal játékosának felajánlott díjra.

PEPE (középhátvéd, 1983. február 26., Real Madrid, 81/4)
Képler Laveran Lima Ferreira, azaz Pepe a brazíliai Maceióban született, 2001-ig a Sport Club Corinthians Alagoano futballistája volt. Tizennyolc éves korában, a barátjával, bizonyos Ezequiassal együtt, elhagyta addigi csapatát, a Corinthians Alagoanót – ebből a klubból került Deco is Portugáliába korábban –, s a CS Marítimo B csapatához igazolt. Nem is egészen egy teljes idény után felverekedte magát az első csapatba, s bemutatkozhatott a portugál élvonalban is. 2004 nyarán, a Porto Bajnokok Ligája-győzelme (illetve az azt követő nagy kirajzás) után került a „sárkányokhoz”, miután az ismert ukrán-orosz edző, a hajdanán a szovjet válogatottal olimpiai aranyérmet nyert Anatolij Bisovec keze alatt ugrásszerűen fejlődött. Mindazonáltal eleinte csak ritkán fért be az FC Portóba – pedig sokra tartották, három játékost és egymillió eurót is adott érte a klub a Marítimónak –, Víctor Fernández inkább Jorge Costát, Pedro Emanuelt, sőt Ricardo Costát favorizálta. A holland Co Adriaanse érkezése, a csapat legtöbb játékosával ellentétben, neki jót tett, megvetette a lábát az alaptizenegyben. A holland edző háromhátvédes védekezési rendszerében Pepe volt az egyetlen középső védő. A portugál élvonal legjobb játékosai közé nőtte ki magát. 2007-ben, védőknél ritkaságnak számító, 30 millió eurós összegért a Real Madridhoz igazolt. Az FC Portóval kétszeres portugál bajnok, egyszeres kupagyőztes, kétszeres szuperkupagyőztes lett, s megnyerte a 2004-es klubvilágbajnokságot. A Real Madriddal kétszeres BL-győztes, kétszeres klubvilágbajnok, szuperkupa-győztes, kétszeres spanyol bajnok, kétszeres kupagyőztes, kétszeres spanyol szuperkupa-győztes. Az A-válogatottban 2007. november 21-én, a finnek ellen mutatkozott be. A legutóbbi három Eb után kivétel nélkül beválasztották a torna álomcsapatába. 2010-ben és 2014-ben részt vett a világbajnokságon. A 2016-os Eb aranyérkőzése után az UEFA a meccs legjobbjának választotta. A válogatottban elért négy góljának egyikét 2009-ben a Puskás Stadionban szerezte, azzal nyertek 1-0-ra a portugálok.

ANDRÉ GOMES (középső középpályás, 1993. július 30., FC Barcelona, 17/0)
André Filipe Tavares Gomes az ország északi részén lévő Grijóban született, 2011-ig portói, illetve Porto környéki klubokban (FC Porto, Pasteleira, Boavista) játszott. 2011-ben került a Benfica ifjúsági csapatához, majd két évet a B-csapatnál töltött, igaz, közben néhányszor játszhatott az egyben is. 2014 nyarán klubja kölcsönadta a spanyol Valenciának, attól kezdve ragyogott fel André Gomes csillaga. A 2016-os Eb után, bár angliai ajánlatai is voltak, mindent egybevetve körülbelül 55 millió euróért az FC Barcelonához igazolt. Az A-válogatottban 2014. szeptember 7-én az albánok ellen mutatkozott be. Tagja volt a tavalyi Eb-t megnyerő válogatottnak.

DANILO (középpályás, 1991. szeptember 9., FC Porto, 16/1)
Danilo Luís Hélio Pereira Bissauban, Bissau-Guineában született, ötéves kora óta él Portugáliában. 188 centi magas. Lisszabon környékén nőtt fel, az Arsenal 72-ben, az Estorilban, majd a Benficában játszott 2010-ig. Akkor az olasz Parmához igazolt, ami nem bizonyult jó döntésnek, részben az egyesület anyagi problémái miatt. Danilo a görög Arisznál, majd a holland Rodában is játszott kölcsönjátékosként. Utóbbiban Kádár Tamás is a klubtársa volt. 2013-ban hazatért Portugáliában, két szezont a madeirai Marítimóban töltött, majd 2015 óta az FC Porto játékosa. Az U20-as válogatottal vb-ezüstérmet nyert 2011-ben Kolumbiában. Az A-válogatottban 2015. március 31-én debütált. Tavaly tagja volt az Eb-győztes keretnek.

JOÃO MÁRIO (középpályás, 1993. január 19., FC Internazionale, 23/0)
João Mário Naval da Costa Eduardo Portóban született, a helyi „sárkányok” kölyökcsapatában kezdett játszani, de tizenegy évesen már a fővárosban vitte őt a Sporting. A 177 centis középpályás 2011-ben mutatkozott be az első csapatban, de 2012–2013-ban még egy ideig a B-csapatban játszott, majd 2014-ben kölcsönadták a Setúbalnak. A visszatérése után már alapembernek számított a zöld-fehéreknél, 2015-ben tagja volt a kupagyőztes, majd a szuperkupa-győztes alakulatnak. 2016 nyarán, nyilvánvalóan a sikeres Eb-szereplésnek is köszönhetően, 40 millió euróért a milánói Interhez igazolt. Az A-válogatottban 2014. október 11-én Cristiano Ronaldo helyére beállva debütált a franciák ellen. Utánpótlás Eb-ezüstérmes volt 2015-ben, Európa-bajnok a felnőttek között tavaly.

JOÃO MOUTINHO (középpályás, 1986. szeptember 9., AS Monaco, 94/5)
João Filipe Iria Santos Moutinho Portimãoban született, 2000-ben került a helyi Portimonensétől a Sportinghoz. A Romárióhoz hasonlóan Baixinhónak (Kicsinek) becézett srác 2004 nyarán már a felnőttcsapattal készülhetett, igaz, az őszi szezont ismét az ifik között töltötte, például Nani és Miguel Veloso társaságában. Az ifjúsági csapatot akkoriban Rui Bento edzette, aki később előrelépett az első csapathoz, majd még később szövetségi kapitány is lett. A Kicsi 2005 januárjában mutatkozott be a portugál élvonalban, s nem egészen öt hónappal később már az UEFA-kupa döntőjében játszhatott a Sportinggal. 2010-ben átigazolt az FC Portóhoz, ahonnan 2013-ban az AS Monaco körülbelül 25 millió euróért szerződtette. A Sportinggal soha nem tudott bajnoki címet nyerni, ellenben kétszeres (2007, 2008) kupa- és szuperkupa-győztes. 2005-ben bejutott csapatával az UEFA-kupa döntőjébe. Az FC Portóval még sikeresebbnek bizonyult: háromszoros bajnok (2011, 2012, 2013), egyszeres kupagyőztes (2011), háromszoros szuperkupa-győztes (2010, 2011, 2012), valamint Európa-liga-győztes (2011). A korosztályos válogatottal 2003-ban megnyerte az U17-es Eb-t. Az A-válogatottban 2005. augusztus 17-én mutatkozott be, a felnőttek közt játszott három Eb-n (2008, 2012, 2016), Franciaországban tagja volt az aranyérmes csapatnak. Részt vett a 2014-es vb-n is.

PIZZI (középpályás, 1989, október 6., SL Benfica, 4/1)
Luís Miguel Afonso Fernandes Portugália egyik legészakibb részének, Bragançának a szülötte, 178 centi magas. 2007-ig a helyi csapatban játszott, majd a Sporting Bragába került, ahol mindössze két mérkőzést játszott évek hosszú sora alatt, klubja kölcsönadta a Ribeirãonak, a Covilhának, a Paços Ferreirának, majd az Atlético Madridnak, amellyel az Európa-liga győztese is lett. A spanyol klub végül meg is vette, de azonnal kikölcsönözte a Deportivónak. Pizzi 2013-ban a Benfica játékosa lett, de a változatosság kedvéért tulajdonosa kölcsönadta az első idényre az Espanyolnak. A szélső 2014 óta a lisszaboni „sasoknál” játszik, a legutóbbi két idényben két bajnoki címet is nyert, tavaly ősszel háromszor is őt választották a portugál ligában a hónap játékosának. Az A-válogatottban 2012. november 14-én Gabonban mutatkozott be.

RENATO SANCHES (középpályás, 1997. augusztus 18., Bayern München, 12/1)
Renato Júnior Luz Sanches a Lisszabonhoz közeli Amadorában született, édesapja São Toméból, édesanyja a Zöld-foki-szigetekről származik. A 176 centi magas középpályás első klubja az Águias da Musgueira volt, majd 2006-tól tíz éven át az SL Benfica tagjának mondhatta magát. Előbb a B-csapatban játszott, majd a 2015–2016-os idényben már a bajnoki címet nyerő első csapatban. 2016 nyarán a Bayern München 35 millió euróért vásárolta meg. Renato Sanches 2016 márciusában a bolgárok ellen mutatkozott be az A-válogatottban. Tagja volt az Európa-bajnok portugál válogatottnak tavaly nyáron Franciãországban, sőt, az UEFA a torna legjobb fiatal játékosának választotta. Októberben a Golden Boy-szavazáson Európa legkiválóbb 21 éven aluli játékosnak választották.

WILLIAM CARVALHO (védekező középpályás, 1992. április 7., Sporting CP, 29/1)
William Silva de Carvalho az angolai Luandában született. Még iskolaérettsége előtt Portugáliába került. A 187 centi magas középpályás az Algueirão, majd a Mira Sintra csapatában játszott, 2005-ben került a Sportinghoz. 2011-ben játszott először a kezdőcsapatban, de leeinte klubja kölcsönadta, előbb a Fátimának, majd a belga Cercle Brugge-nek (2012–2013). 2015-ben megnyerte az országos kupát a Sportinggal. Ugyanabban az évben második lett az U21-es válogatottal az Európa-bajnokságon. Az A-válogatottban 2013. november 19-én, a svédek elleni vb-pótselejtezőn debütált. Részt vett a 2014-es világbajnokságon, a 2016-os Eb győztese.

ANDRÉ SILVA (csatár, 1995. november 6., FC Porto, 5/4)
André Miguel Valente da Silva az északi Baguim do Montéban született, 2003-tól közel tíz éven keresztül portói, vagy a város környéki korosztályos csaatokban, a Salgueirosban, a Boavistában, a Padroensében, végül az FC Portóban játszott. 2015-ben mutatkozott be az FC Porto első csapatában, a mostani szezonban már 15 bajnoki gólnál jár. Nagyon erős felépítésű, csupaizom játékos. 2014-ben ezüstérmes lett a magyarországi U19-es Európa-bajnokságon, a Mészöly Géza válogatottjának lőtt négy góljával a korosztályos tornák rekordere lett. Az A-válogatottban 2016. szeptember elsején, Gibraltár ellen mutatkozott be. Az októberi, feröeri vb-selejtezőn három gólt is szerzett az első félidőben.

BERNARDO SILVA (csatár, támadó középpályás, 1994. augusztus 10., AS Monaco, 9/1)
Bernardo Mota Veiga de Carvalho e Silva Lisszabonban született. Monacói klubtársához, Moutinhóhoz hasonló alkatú és stílusú játékos. A Benfica nevelése, de mindössze egy bajnoki mérkőzésre került be ott az első csapatba, igaz, ezzel is bajnok lett, sőt a kupagyőztes csapatban is szerepelt. A 2014–2015-ös idényt már kölcsönjátékosként a Monacóban töltötte, aztán a hercegség klubja meg is vette. Tagja volt 2015-ben az Eb-ezüstérmes U21-es válogatottnak. Az A-válogatottban 2015. március 31-én, a Zöld-foki-szigetek ellen mutatkozott be.

CRISTIANO RONALDO (csatár, 1985. február 5., Real Madrid, 136/68)
Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro a madeirai Funchalban született. Háromévesen már rúgta a labdát, nyolcévesen pedig leigazolt az Andorinha nevű kiscsapathoz, amelynek egyébként az édesapja volt a szertárosa. Gyerekként a Benfica volt a kedvenc csapata, függetlenül attól, hogy később a piros-fehér klub „örök riválisához”, a Sportinghoz igazolt. Tízévesen már ismert, nagy tehetségnek kikiáltott kölyökjátékosnak számított Madeirán. A Marítimo meg akarta szerezni, de elnöke lemondta a találkozót az Andorinha elnökével. Cristiano Ronaldo így a még híresebb Nacionalba került. Viszonylag rövid időre: 12 évesen a Sporting, egy háromnapos próbajáték után Lisszabonba vitte. Eleinte nagyon sokszor kicsúfolták a fővárosi srácok, röhögtek erős madeirai akcentusán. Beilleszkedési nehézségei voltak, a klub megkérte (és fizette) az édesanyját, költözzön hozzá Lisszabonba. Tizenhét évesen már a Sporting első csapatába került, az akkor a klubnál dolgozó Bölöni László döntése alapján. A Manchester United 2003 augusztusában, a Sporting új stadionjának megnyitója után szerződtette le. Állítólag maguk a játékosok kérték a Főnököt, vegye meg a fiút, akire felfigyeltek. A Manchester Unitedben a hetes mezt kapta meg, mint George Best, Bryan Robson, vagy éppen David Beckham utóda, „örököse”. Eleinte beilleszkedési nehézségei voltak, a nyelvet sem tudta jól, a csapatjátékban sem találta fel magát. 2006 után azonban a „Vörös Ördögök” legfontosabb labdarúgójává nőtte ki magát. 2007 tavaszán a játékostársak és az újságírók is az Év játékosának választották Angliában. 2008 márciusában megdöntötte George Best 32 gólos csúcsát – szélső, egyetlen idény alatt, még sohasem lőtt annyi gólt a klub színeiben, mint ő 2007–2008-ban. 2008-ban „mindent vitt”: angol bajnok, BL-győztes, az Év játékosa lett Angliában. 2009-ben 94 millió euró körüli összegért a Real Madridhoz igazolt. A királyi klub tagjaként 382 hivatalos mérkőzésen 390 gólt szerzett – eddig. Csak egyszeres bajnok (2012), kétszeres Király-kupa-győztes (2011, 2014), de kétszeres BL-győztes (2014, 2016), kétszeres klubvilágbajnok (2014, 2016), európai szuperkupa-győztes (2014). 2016-ban ismét elnyerte a France Football aranylabdáját, 2013-ban és 2014-ben is övé lett a FIFA aranylabdája. 2007 óta, tehát immár tíz szavazás alatt csupán egyszer, 2010-ben nem került az aktuális csúcsszavazáson (FIFA-aranylabda, vagy France Football Ballon d’Or) az első kettő közé. A futballban elért gólrekordjainak, rekordjainak se szeri, se száma. A portugál válogatottal 2004 óta részt vett minden nagy tornán, pályafutása egyik koronája volt (a döntőben elszenvedett sérülése ellenére is) a 2016-os Európa-bajnoki cím. Hazája nemzeti tizenegyének szereplési és gólrekordere is egyben. 2003. augusztus 20-án játszott először a portugál válogatottban. A tavaly nyári Európa-bajnokságon két gólt szerzett a magyar válogatott ellen.

ÉDER (csatár, 1987. december 22., Lille OSC, 32/4)
Ederzito António Macedo Lopes örökre beírta a nevét a portugál futballtörténelembe a franciáknak a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében lőtt góljával. Bissau-Guineában született, kisgyerekként került Portugáliába. Előbb az ADC Adémia, majd az Oliveira Hospital, a Tourizense, a coimbrai Académica, majd 2012 és 2015 között a Sporting Braga játékosa volt. A 190 centis támadó az Académicával és a Bragával is elnyerte a Portugál Kupát. A 2015–2016-os idény egy részét Walesben, a Swansea Cityben töltötte, majd a Lille OSC kölcsönvette. Az Eb-döntő után francia klubja meg is vásárolta. 2012. szeptember 11-én, Azerbajdzsán ellen játszott először a válogatottban. Részt vett a 2014-es világbajnokságon, Európa-bajnok lett 2016-ban, Párizsban.

GELSON MARTINS (csatár, 1995. május 11., Sporting CP, 3/0)
Gelson Dany Batalha Martins a Zöld-foki szigeteken, Praián született, tizenévesen került Portugáliába. A 173 centis szélső 2010-ben került a Futebol Benficából (tehát nem az SL Benficából!) a Sportingba, amelynek azóta is tagja. A mostani a második szezonja, amelyben rendszeresen játszik az első csapatban. 2014-ben tagja volt a magyarországi U19-es Eb ezüstérmes portugál csapatnak. Az A-válogatottban 2016 szeptemberében, Andorra ellen mutatkozott be. Ahogy Bese Barnabás csatárból jó védő lett, Gelson Martins is többször felbukkant már jobbhátvédként.

RICARDO QUARESMA (csatár, 1983. szeptember 26., Beşiktaş JK, 62/8)
Ricardo Andrade Quaresma Bernardo a Sporting akadémiáján hajdanán együtt pallérozódott Cristiano Ronaldóval. Ő is Bölöni Lászlónál vetette meg a lábát az első csapatban. A 2003–2004-es idényt a Barcelonánál töltötte, 6 millió euró ellenében ő lett a katalán klub történetének ötödik portugál játékosa, Vitor Baía, Fernando Couto, Figo és Simão utóda. Egyetlen idényt töltött a Nou Campban, 22 meccséből csak ötször töltötte a pályán a teljes 90 percet. Nem is nagyon marasztalták, ő sem akart maradni, nyíltan megmondta, ameddig Frank Rijkaard az edző, nem akarja felhúzni a Barcelona mezét. Kapóra jött neki, hogy az FC Porto hajlandó volt Deco átengedésekor Quaresmát is „beszámítani” a Barcelonával kötött üzletbe. 2004 és 2008 között az FC Porto játékosa volt. 2008 és 2010 között, José Mourinho milánói korszakában az Inter tulajdonában volt, de a klub egy időre kölcsönadta a Chelsea-nek. 2010 és 2012 között a török Beşiktaşt erősítette, majd 2013-ban Dubajban, az el-Ahlinál futballozott. 2014-ben és 2015 tavaszán újra a Portóban játszott, aztán 2015 nyarán visszatért Isztambulba, a Beşiktaşhoz. Négyszeres portugál bajnok (2002-ben a Sportinggal, 2006 és 2008 között a Portóval), kétszeres kupagyőztes (2002, 2006), háromszoros portugál szuperkupa-győztes (2002, 2004, 2006), a Portóval megnyerte a klubvilágbajnokságot is (2004). Olasz bajnok (2010), BL-győztes (2010), török bajnok (2016) és kupagyőztes (2011), az Arab Emírségek Elnök Kupájának győztese (2013). A 2000-es U16-os Eb győztese a korosztályos válogatottal. Az A-válogatottban 2003 júniusában, Bolívia ellen mutatkozott be. Részt vett a 2008-as Eb-n, nem játszó tartalék volt a 2012-es tornán, aranyérmes az EURO 2016-on.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS