Boldog születésnapot Gábor Tamás! – mielöbbi gyógyulást

Gabor_Tamas.jpgGábor Tamás, olimpiai bajnok párbajtőrvívó április 24-én ünnepli 75. születésnapját.
                                                       
Elsô világbajnoki érmét 1957-ben, Párizsban nyerte, tagja volt a második helyezett párbajtőr csapatnak. Két évvel késôbb világbajnokságot nyertek Budapesten, de a római olimpián nem jutottak a dobogóra. Tokióban arattak teljes sikert, a magyar párbajtôrvívás elsô olimpiai bajnokságát nyerték. A már említett két világbajnoki szerepléssel együtt egy arany-, három ezüst- és két bronzérem a mérlege. S ebbôl csak két helyezést szerzett az egyéniben. Sikereit szorgalmának, versenyzôi adottságainak, taktikai érzékének és kiváló idegeinek köszönhette. Elôbb segítôje volt Bay Bélának, majd három éven át (1977-1980) kapitányként vezette a válogatottat. A szövetség elnökségében is tevékenykedett. Édesapja hosszú éveken át szerkesztette a szövetség kiadványát , a Vivó Hiradót.

Versenyzôi pályafutása idején szerzett diplomát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. A szállodaiparban dolgozott, a Royal szálló titkára volt, a Stadion Hotel helyettes igazgatójaként vonult nyugalomba. Az utóbbi időben már csak az öttusa versenyeken és olykor külföldön atyai jóbarátja, a már elhunyt Rerrich Béla meghivására svédországi vivóversenyeken biráskodott.

Éveken át tagja volt az Olimpiai Bajnokok Klubja vezetésének., de továbbra is részt vesz a bajnokok összejövetelein. Hetente kétszer-háromszor úszik a Héliában.
Felesége hosszú időn át betegeskedett, néhány évvel ezelőtti halála nagyon megviselte.
Március közepén szerencsétlenül esett el budai lakásában, koponyaalapi törést szenvedett, állapota sajnos lassan javul, jelenleg is kórházi ápolásra szorul. Orvosai biznak mielőbbi felgyógyulásában.

A Magyar Olimpiai Bizotság nevében Kamuti Jenő főtitkár a kórházban köszönti születésnapján.

www.mob.hu