Bódis Ricsi kész a dobogóért küzdeni

Motor

2016. szeptember 15. csütörtök, 11:12

Szerző: Molnár Ádám – Fotó: Václav Duska, Háfra Zsolt

A három hónaposra nyúlt nyári szünetet követően újra bizonyíthat a 220 Volt H-Moto Team versenyzője, Bódis Ricsi, aki legutóbb dobogóra állhatott a Superbike-vb betétsorozatának, az EJC-nek misanói futamán.

A fiatal magyar motoros ezúttal a mezőny nagy részének ismeretlen Lausitzringen ül motorra, és abban bízik, hogy képes lesz megismételni a júniusi teljesítményét, amivel akár az összetettben is felléphetne a harmadik helyre.

bodis-ricsi1

Eljött a várva várt pillanat, és a három hónapos nyári szünet után ismét bizonyíthat a hétvégén Bódis Ricsi. A 220 Volt H-Moto Team versenyzője a Superbike világbajnokság betétsorozatában, az EJC-ben legutóbb már dobogóra állhatott – harmadik lett Misanóban –, és összetettben is feljött az ötödik pozícióba, mindössze 11 ponttal van lemaradva a harmadiktól. A fiatal magyar motoros nagyon várja már a hétvégét, ugyanis míg a mezőny nagy része számára teljesen idegen lesz a németországi lausitzringi aszfaltcsík, addig ő nemrég két napot is tesztelhetett a mostani verseny helyszínén. Az ott szerzett tapasztalatok alapján Ricsi kijelentette, fekszik neki a ritmusos német pálya, főleg annak első és harmadik szektora. Úgy véli, ha nem hibázik sem az időmérőn, sem pedig a vasárnapi futamon, akkor van esélye újra dobogóra állni, amivel összetettben is közelebb kerülne a TOP 3-hoz. 

bodis-ricsi3

– Kellemesek, de a hosszú szünet miatt már halványulnak az emlékeim a misanói versenyről, éppen ezért már nagyon vártam a mostani hétvégét. Noha volt három hónap szünetem, rengeteget motoroztam, több alkalommal is rajthoz álltam a MAMI Kupán, illetve két napig éppen Lausitzringen tesztelhettem, aminek most nagy hasznát láthatom majd. A gyakorláson az első nap egy ezres Kawasakival, míg a másodikon egy R6-os Yamahával köröztem a pályán, ami fekszik a stílusomnak. Kellő optimizmussal várom a versenyt, a múltkori harmadik helyem óta már elhiszem, hogy képes vagyok ilyen eredményre ebben a nagyon kemény mezőnyben. Most is a dobogó a célom, de fontos lesz, hogy vigyázzak a rajt után majd, hiszen a sok forró fejű fiatal pilóta mindent bevállal, csak megmutathassa, mit tud, és éppen ezért rengeteg a bukás is egy-egy futamon. Éppen az előbbiek miatt jó lenne az időmérőn is jó eredményt elérnem, hogy minél előrébbről indulhassak, azaz kimaradjak a darálóból. Jelenleg ötödik vagyok összetettben, és a hátralévő négy futamon reális esélyem van arra, hogy az év végi összesítésben is ott lehessek majd a dobogón, ugyanis mindössze 11 pont a hátrányom a harmadikkal szemben – fogalmazott Bódis Ricsi.

Forrás: www.formula.hu – RSS