Bocskai hatvankettedszer

A MÖSZ december 4-i sajtótájékoztatóján Erdei Zsolt a MÖSZ elnöke és dr. Barcsa Lajos debreceni alpolgármester aláírták a jövő évi Bocskai István nemzetközi emlékverseny szerződését.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálja a kontinens legerősebb nemzetközi amatőr tornájává fejleszteni a debreceni Bocskai emlékversenyt. Az elmúlt években rendre rendkívül erős mezőny gyűlt össze a hajdúsági fővárosban, és ez remélhetőleg 2018-ban sem változik. Az utolsó tíz évben egyértelműen Európa egyik legrangosabb ökölvívó eseményévé nőtte ki magát a Bocskai emlékverseny, mely hagyományosan az év első megmérettetései közé tartozik.

A legragosabb magyarországi ökölvívó tornát 62. alkalommal rendezik meg február 7. és 10. között a debreceni Oláh Gábor utcai csarnokban. A hagyományos évindító viadalon a férfiak mellett a nők is megmérethetik majd magukat, méghozzá a négy olimpiai súlycsoportban. Erdei Zsolt reményei szerint a megszokott magas színvonal jellemzi majd a következő versenyt is.

Erdei Zsolt: Egyes években olimpiai kvalifikációval felérő mezőny jött össze ezen a rangos viadalon, a boksz világában óriási presztízse van a Bocskainak. A hagyományát ápolnunk kell, a továbbfejlesztéséért dolgoznunk kell. Bízom benne, hogy míg magyar ökölvívás lesz, Bocskai emlékverseny is lesz.

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere elmondta, hogy ismételten nagy megtiszteltetés a városnak, hogy megszakítás nélkül már a 62. évben is vendégül láthatják a sportág kiválóságait a legrangosabb európai amatőr tornán. Ez egy egyedülálló sorozat Európában! Debrecen vállalta, hogy biztosítja a díjakat, a sportcsarnokot, a csapatok szállását, étkeztetését. „A várost már nem csak autópályán, de hat nyugat-európai országból közvetlen légi úton is el lehet érni, ami óriási segítség a szervezésben. Szeretnek minket a külföldiek, mint ahogy a debreceni, a megyei közönség is kedveli az ökölvívást, 2018-ban is telt házakat várunk. Ez a verseny is igazolja, hogy a város áldoz az amatőr sportra, évente fél milliárd forintot “fektetünk be” az amatőr sportba. A DVSC-ben jelenleg több mint száz öklöző edz.”
Balzsay Károly szövetségi kapitány hozzá tette, hogy “mivel jövőre sem Eb-re, sem Vb-re nem kerül sor, az év kiemelten fontos versenye lesz, annak ellenére is, hogy jóformán a januári alapozó edzőtáborból utazunk majd Debrecenbe. Az eredmények jelentősen meghatározzák a 2018. évi szezont.”

2000 óta a magyarok 81 alkalommal tartották itthon az aranyérmet (férfi és nő), olyan év nem volt, hogy ne született volna legalább egy hazai siker!

Az utóbbi két évben három-három magyar győztest hirdettek:

2016 Nyéki (64 kg), Bacskai (69 kg), Sávoly (91 kg),

2017 Virbán Gábor (49 kg), Szaka István (52 kg), Könnyű Richárd (64 kg). Ezzel és még két bronzéremmel a férfiak közt a magyarok végeztek az éremtábla élén! A legjobb magyar díját Szaka kapta. A legeredményesebb magyar csapat a Madárfészek Akadémia volt.

Forrás: www.boxing.hu – RSS