A Magyar BMX Cross oldalon napló szerűen számolnak be az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban jelenleg is zajló BMX Cross világbajnokságról.
Szerdán este indultunk Budapestről, Borbély Ferenc Benedek, Zsembery Boldizsár, Vincze Gergely, Naszádos Saba versenyzők, Borbély Ferenc csapatvezető, Naszádos Gábor, Zsembery Barnabás kísérők. Buday Ádám szintén versenyző Londonból csütörtökön indult. Alapvetően minden a legnagyobb rendben ment. A gép csütörtökön reggel 5.40-re ért a bakui Heydar Aliyev reptérre. A csapat szállását két helyen foglaltam, mert már tavaly novemberben nem volt elegendő szoba, hogy együtt lehessünk. A szálloda által biztosított mikró busszal reggel fél nyolckor érkeztünk a szállásunkra. Szerencsére nem kellett várni délutánik a szoba birtokba vételére.
A délelőtt nagy részét a Hotel és környékének megismerésével töltöttük. Pénzt váltottunk, boltban voltunk, alapvető élelmiszereket vásároltunk. A helyi fizető eszközt manatnak hívják, ami fele az eurónak (kb.: 150 forint). Egy tábla csoki 1.90, egy bagett 0.90, sör 3.50-be kerül. Étteremben egy közepes menü 15-20 manat.
Csütörtökön későn, 8.30-kor ébredtünk, noha 7.45-től edzést terveztem, mely itt a helyi viszonyokat tekintve sprintekből és álló rajtok gyakorlásából állt a közeli sikátorban. A délelőtt nagy részét ezzel a feladatokkal töltöttük. A szálloda körüli utak, és egyébként az utcák többsége közlekedés szempontjából nem túl biztonságos. Gyalogátkelő helyek léteznek, de kevés ember használja. Több sávos úton sietve a túlélésért harcolva kell átkelni.
Pénteken Délelőtt ellenőriztük a bicajokat és előzetesen tervet készítve elindultunk a belvárosba a 88-as busszal. Jegyet azt gondoltam, hogy a vezetőnél tudunk venni, de nem beszélt csak helyi nyelvet és nem volt nála jegy. Egy hölgy kölcsön adta a kártyáját és ezt érvényesítettük mindannyiunk számára. Négyünk jegye kb. 1 manatba kerülhetett. Elindultunk, de természetesen az ellenkező irányba, mint kellett volna. Szóval módszeresen körbe mentünk Baku északi részén és kb. egy órai araszolást követően vissza értünk oda, ahonnan elindultunk, de végre a másik irányba haladtunk, délnek a tenger felé. Még 40 perc és az óvárosban kötöttünk ki. Séta a tengerparton és az óvárosban.
A vissza utat metróval gondoltuk, mely gyorsabb és ugyanannyiba kerül, mint a busz. Alapvetően a térképen megtaláltuk azt a megállót, amely közel volt a szállásunkhoz. A GPS-ek általában átállíthatóak gyalogosra is és ennek tudatában követtük az általa javasolt vonalakat, azonban a javasolt útvonal légvonalban van. Szóval, sétáltunk szerintem mindent egybe vetve legalább húsz-huszonöt kilométert.
Végre Ádám is megérkezett, de a reggeli órák helyett este. Már Londonból késve indult és nem érte el az isztambuli átszállást, de ez egy másik történet és hosszú regényt lehetne írni belőle. Mivel a bérelt buszt Ő intézte ezért fontos volt a jelenléte. Holnap Szombaton már hivatalosan megkezdődnek a programok, nevezés, pályabejárás, stb.
Szombat reggel 10 órakor csapatvezetői megbeszélésre kellett mennem, de az autó Ádáméknál volt a másik szálláson. Kilenc órára jöttek hozzám és együtt mentünk a pályára. 2015-ben voltam már Bakuban az 1. Európai Játékokon és nagyjából ismertem már a város egyes részeit és a pálya környékét. A GPS-be a Velo Parkot írtam be, mert azt gondoltam, hogy egyszerűbb lesz a pálya felső részén parkolni, majd innen gyalog lesétálni. Kopár dombok között, egyre szűkülő utcákban forgolódva, végre sikeresen megérkeztünk, de a felső bejáratot bezárták.
Tulajdonképpen a tenger felöli fő úton kötöttünk ki a pálya alsó részére, ahová nem akartam menni a forgalom miatt. Először az akkreditációs irodába mentünk, mert a versenyzői nevezés csak délután kezdődött. Minden belépő kártyát átvettünk és rohantunk a csapatvezetői megbeszélésre. Semmi lényeges dologról nem esett szó. A megbeszélést követően pálya bejárásra invitáltak bennünket.
Ádámmal, Gergővel a Magyar csapat előre meghatározott sátorához mentünk, ahol majd a verseny során a “főhadiszállásunk” lesz. Asztalokat és a székeket rendeztük át az igényeink szerint. Délután fél egyre végeztünk és visszaindultunk a szálláshelyre. Délután 16.00 órától a versenyzők tekinthették meg pályát, de csak a lelátóról és ezen természetesen Mi is részt vettünk. A versenyirodába indultam, hogy a versenyzői regisztrációt intézem, de kiderült, hogy az akkreditációs kártya nem érvényes azokra a helyekre, melyekre alapvetően kellene. A biztonsági őrök nem engedtek át bennünket a regisztrációs zónába. Nem tudom, hogy a biztonsági cégek, melyek egy-egy ilyen szintű rendezvényt biztosítanak, honnan szerzik be a kopasz, kigyúrt embereket, de mind egyformák, és hasonlóan is gondolkodnak. Zavar, hogy pont ott állnak, ahová Én mennék.
Megoldás: minden csapatvezető kapott egy kiegészítő kártyát pluszban, de ezzel szerintem további bonyodalmak lesznek. A pálya akadályainak eldobó részei meglehetősen hegyesek és első látásra a kisebb korosztályok számára az ugrás nem biztos, hogy jó módszer lehet, viszont a látványa pazar. Holnap országként edzés lesz már és Mi Magyarok a C csoportba kerültünk.
