BL: mindhárom magyar együttes szépen búcsúzna – edzői vélemények

BatoriBenceSzolnok

Az OSC győzelemmel zárná a BL főtáblát, az Eger megtartaná a második helyét, a Szolnok már a Fradi ellen készül.

BatoriBenceSzolnok

Fotó: Szolnoki VSC / facebook

Tóth László, az OSC vezetőedzője: Ez az utolsó meccsünk a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban, és ez az utolsó esélyünk, hogy otthon győzzünk. Tudjuk, hogy a Partizán elleni küzdelem sokkal nehezebb lesz, mint tavaly Belgrádban. Megpróbáljuk végrehajtani, amit gyakorolunk, és ez segíteni fog nekünk a magyar bajnoki meccseken, hogy megszerezzük a harmadik helyet – mondta trnéer a LEN médiának.

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: Most van körülbelül hat napunk arra, hogy pihenjünk, edzzünk és lejátsszunk egy Sabadell- meccset. Nyilván ezt meg lehet próbálni jól megoldani, ezt a hat napot, de egyértelmű, hogy nem lehet mind a három dolgot száz százalékosan megcsinálni. Talán az a legfontosabb ilyenkor, hogy a játékosok ne a hibákat keressék, hogy most miért nem volt egy kicsivel több pihenő, miért nem volt egy kicsivvel kevesebb edzés, több edzés, miért ment jól a Sabadell ellen, miért nem ment jól a Sabadell ellen. A legfontosabb, hogy elhiggyék azt, hogy hat napunk van és ezt a hat napot megpróbáljuk a legprofibban felhasználni. Úgyhogy tulajdonképpen az egész hét erről szól és ebben van benne egy ilyen Sabadell-mérkőzés, ahol nyilván az eredmény annyira nem számít, de azért az edzésprogram része lesz, illetve lassítani teljesen felesleges ilyenkor már, ha nem megy a játék, akkor nem megy. De akarjunk jól játszani! Illetve azért gyakorolni is el kell kezdeni új dolgokat.– mondta a tréner a szolnokiak hivatalos oldalán.

Norbert Dabrowski, az Eger vezetőedzője: Sokat dolgoztunk a második helyért a csoportban, és szeretnénk befejezni is itt, így célunk a győzelem. Ráadásul szeretnénk boldoggá tenni rajongóinkat, köszönetet kell mondanunk nekik ebben a szezonban is – fejezte be a LEN médiának.

Bajnokok Ligája, 14. forduló:

Május 9., szerda:

A-csoport:

18:30 Jug Dubrovnik – Dinamo Moszkva

20:30 Olympiakosz – Barceloneta

20:30 Brescia – Waspo Hannover

18.30 A-Híd OSC Újbuda – Partizán Belgrád

Az A-csoport állása:
1. Olympiakosz 34 pont
2. Barceloneta 27 pont
3. Jug Dubrovnik 25 pont
4. Brescia 23 pont
5. Dinamo Moszkva 22 pont
6. Hannover 12 pont
7. OSC 7 pont
8. Partizan Belgrád 0 pont

B-csoport:

18.30 ZF-Eger – Steaua Bukarest

18:30 Szolnoki Dózsa – Sabadell

19:30 Spandau – Jadran Herceg Novi

20:30 Alphen – Pro Recco

A B-csoport állása:
1. Recco 36 pont
2. Eger 28 pont
3. Szolnok 27 pont
4. Spandau 24 pont
5. Jadran Herceg Novi 19 pont
6. Steaua 12 pont
7. Sabadell 9 pont
8. Alphen 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS