BL: Kérdéses az olimpiai bajnok játéka

szolnok2017csapat

Ma este a Szolnok a Spandaut fogadja. A magyar csapatnál még nem lehet tudni, hogy fog-e játszani a centerklasszisunk.

szolnok2017csapat

Fotó: Szolnoki VSC / facebook

A Spandau lesz a Szolnok ellenfele a BL-ben. Amennyiben harmadik akar lenni a Szolnok, le kell győznie a Spandaut.

Tudtuk azt, hogy mi a célunk. Én azt gondolom, hogy januárban egy kicsit belehibáztunk ebbe, hiszen ott volt két- három hét, amikor gyengén játszottunk és elvesztegettünk pontokat. Hogyha szeretnénk harmadikok lenni, akkor a Spandaut mindenképpen meg kell verni, tehát nem szabad ezen túlságosan sokat gondolkodni. Nyilván itt azért nagy kérdés, hogy a Kis Gábor játszani fog-e?- mondta Cseh Sándor vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Mint ismeretes, az olimpiai bajnokunk még a Recco ellen szenvedett combsérülést. A mostani találkozót a Sport 2-n látajtuk este.

Bajnokok Ligája, 12. játéknap: (április 18., szerda)

A-csoport:

18:30 A-Híd OSC Újbuda – Barceloneta (DigiSport 1, élő)

18:30 Jug Dubrovnik – Waspo Hannover

19:15 Dinamo Moszkva – Partizán Belgrád

20:30 Olympiakosz Pireusz – Brescia

Az A-csoport állása:
1. Olympiakosz 28 pont
2. Barceloneta 24 pont
3. Brescia 20 pont
4. Dinamo Moszkva 19 pont
4. Jug Dubrovnik 19 pont
6. Hannover 9 pont
7. OSC 7 pont
8. Partizan Belgrád 0 pont

B-csoport:

20:30 Alphen – Sabadell

18:30 ZF Eger – Jadran Herceg Novi (M4 Sport, élő)

19:30 Steaua Bukarest – Pro Recco

16:30 Szolnok – Spandau 04 (Sport 2, élő)

A B-csoport állása:
1. Recco 30 pont
2. Eger 22 pont
3. Szolnok 21 pont
3. Spandau 21 pont
5. Jadran Herceg Novi 16 pont
6. Steaua 12 pont
6. Sabadell 6 pont
8. Alphen 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS