Bicsák Bence nyerte a tiszaújvárosi triatlon-világkupát, az olimpikon Kovács Zsófia 7.

Bicsák Bence elsősorban remek futóteljesítményének köszönhetően megnyerte a tiszaújvárosi triatlon világkupaverseny vasárnapi döntőjét. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök, a rendezvény egyik védnöke is.

A MOB elnöke tárgyalt Bráz György polgármesterrel, dr. Fülöp György alpolgármesterrel, Márkus Gergely versenyigazgatóval és Lehmann Tibor főrendezővel is, majd interjút adott egy televízió számára és részt vett az egyik díjkiosztó ceremónián is.

A 21. ITU Triatlon világkupán az elit kategóriás mezőny sprinttávon mérte össze az erejét. A férfiaknál a szombati selejtezőből öt magyar versenyző jutott a vasárnapi fináléba, melyben a 750 méter úszást követően közülük Dévay Márk állt a legjobban, aki a második helyen jött ki a vízből. A 20 kilométeres kerékpározás alatt összerázódott a mezőny, az 5 km-es futás elején még 19 versenyző volt együtt. Az élre az orosz Dmitrij Poljanszkiij állt, akit közvetlenül Bicsák követett, majd az utolsó közel két km-en elment mellette. A magyar triatlonos végül meggyőző fölénnyel diadalmaskodott, ezzel pedig a sportág második magyar vk-aranyát szerezte meg.   

A nők fináléjában két magyar volt érdekelt, s közülük Kovács Zsófia volt a jobb, aki a hetedik helyen ért célba.    

A juniorok Európa-kupa-viadalán a férfiaknál Lehmann Csongor győzött, míg Soós Gergő bronzérmes lett, a nőknél pedig Putnóczki Dorka a második helyen zárt.

Eredmények:
Férfiak (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Bicsák Bence 54:58 perc, 2. Dmitrij Poljanszkij (orosz) 55:13
3. Ilja Praszolov (orosz) 55:18, …6. Tóth Tamás 55:22, 7. Dévay Márk 55:26, …12. Vanek Ákos 55:44, …18. Király István 56:34. 

Nők (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Renee Tomlin (amerikai) 1:00:45 óra, 2. Leonie Periault (francia) 1:00:46, 3. Maaike Caelers (holland) 1:00:51, …7. Kovács Zsófia 1:01:07, …18. Bragmayer Zsanett 1:02:16.

(MTI-MOB, fotó: MTI/Vajda János, szervezők)

Forrás: www.mob.hu – RSS