Belehúztak – Egy holland csapatot is üdvözölhetünk a BL főtábláján a 2017/2018-as szezonban

vizilabda altalanos02

A holland vízilabda törekvések nem maradtak észrevétlenül a LEN-nél, hiszen egy holland csapat is lesz a BL főtábláján ősztől.

vizilabda altalanos02
Mint a Bajnokok Ligája májusi Hatos Döntője alatt beszámoltunk róla, szeptembertől kibővítik a BL főtábla mezőnyét. A legjobbak között, nem 12, hanem 16 csapat fog szerepelni.

A nyolc együttes – Pro Recco, Szolnok, Jug Dubrovnik, Olympiakosz, Barceloneta, Spandau Berlin, Olympic Nizza és a Partizán Belgárd mellé, olyan klubok csatlakozhatnak, mint a Dinamo Moszkva, a Steaua Bukarest, vagy az AZC Moszkva Alphen.

Utóbbi együttesnél a vezetőedző, Ron van der Wild beszélt a tervekről: Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között játszhatunk az elkövetkezendő két szezonban. Nemcsak a csapat számára, hanem a holland vízilabda számára is esély ez.

Az AZC Alphen 1977-ben először vett részt az európai kupa porondon.  Több, mint 150 európai kupameccset tudhat maga mögött az együttes. Legendás döntőt vívott a csapat 1983-ban a Pro Recco ellen a BL-ben. Figyelemreméltó, hogy a gárda az 1990/1991-es idényben a Partizánnal szemben LEN-kupagyőztesek Európa-kupája finálét játszott. A csapat 2005-ben vett részt utoljára európai nemzetközi kupaporondon.

Érdekesség, hogy amikor 2007-ben az alpheni uszoda leégett, ekkor a város vezetői célként tűzték ki, hogy új medencét építtessenek. A törekvés 2012-re be is teljesült. A város a tavalyi Ifi Eb-t már az új komplexumban rendezhette meg.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS