Balaton Kupa: trónfosztásra készül a női válogatott

Az augusztus 1-jén kezdődő Balaton Kupán Markó Edina csapata a kétszeres címvédő szlovák válogatott ellen lép pályára.

A Magyar Labdarúgó Szövetség harmadik alkalommal rendezi meg a nyári felkészülés hajrájában, Balatonfüreden, a Balaton Kupát. Az első két kiírásban a magyar válogatott udvarias vendéglátónak bizonyult, egyik alkalommal sem jutott be a döntőbe, mindkétszer Szlovákia legjobbjai vihették haza a végső győztesnek járó trófeát.

Markó Edina együttesének a célja, hogy már az első játéknapon meghiúsítsa a szlovákok triplázási reményeit, szombaton ugyanis a döntőbe jutásért Magyarország-Szlovákia és Lengyelország-Fehéroroszország mérkőzéseket rendeznek. A torna helyosztóit hétfőn játsszák.

Markó Edina számára némi nehézséget jelent, hogy kulcsjátékosai közül többen hiányoznak: Jakabfi Zsanett, Vágó Fanni, Sipos Lilla és Szarvas Alexandra sem lehet ott társai között, valamint a nyitómérkőzésen az UEFA Bajnokok Ligájára készülő Ferencváros legjobbjai is hiányoznak majd.

– Az eddigi két Balaton Kupa nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, ezért most javításra készülünk, a tavalyi harmadik hely után ezúttal már döntőt szeretnék játszani, amihez az kell, hogy szombaton legyőzzük a szlovákokat – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. – Jól ismerjük őket, játszottunk már ellenük az elmúlt időszakban, legutóbb idén Horvátországban 3-1-re kikaptunk tőlük, most itt az ideje a visszavágásnak. A szlovák játékosok nagy része légiós, nagyon jó kis csapatot alkotnak, nem véletlenül nyerték meg eddig mindkét Balaton Kupát, de remélem, idén megszakítjuk a sorozatukat. A másik elődöntőnek a lengyelek az esélyesei, bízom benne, hogy hétfőn ellenük játsszuk majd a finálét. Van néhány hiányzónk, de hasonló nehézségekkel küzdenek a riválisaink is, emellett úgy gondolom, a válogatottnál sosem szabad a hiányzókkal foglalkozni, mindig az aktuális keret a legerősebb. A torna remek felkészülés lesz az előttünk álló Európa-bajnoki selejtező sorozatra, bízom benne, hogy a teljesítménnyel és az eredménnyel is elégedettek lehetünk a viadal végén.

A torna programja:

Augusztus 1., szombat

14:00 Fehéroroszország – Lengyelország

16:30 Magyarország – Szlovákia

Augusztus 3., hétfő

14:00 Bronzmérkőzés

16:30 Döntő

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Bíró Barbara (UTE)

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)

Tálosi Szabina (SC Südburgenland)

Szabó Viktória (FC Lübars, Berlin)

Tóth Gabriella (Werder Bremen)

Rácz Zsófia (FC Lübars, Berlin)

Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC) – augusztus 2-án csatlakozik

Nagypál Fatima (Ferencvárosi TC) – augusztus 2-án csatlakozik

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)

Nagy Lilla (MTK Hungária FC)

Horváth Boglárka (Ferencvárosi TC) – augusztus 2-án csatlakozik

Nagy Ágnes (MTK Hungária FC)

Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC) – augusztus 2-án csatlakozik

Szuh Erika (FC Neunkirch)

Csiszár Henriett (FC Lübars, Berlin)

Krisztin Sára (FC Neunkirch)

Támadók:

Zágor Bernadett (Ferencvárosi TC) – augusztus 2-án csatlakozik

Pádár Anita (MTK Hungária FC)

Magyarics Zoé (Viktória-Trend Optika FC)

Kocsán Petra (Kóka KSK-FNLA)

Zeller Dóra (TSG Hoffenheim)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS