Bajnokok Ligája: nagy falat volt az Egernek a Barceloneta

zfegerbarceloneta01

A második negyedben lelépte a Barceloneta a magyar csapatot.

zfegerbarceloneta01

Fotó egrivízilabda.hu / archív

Az Egernek volt a legtöbb ideje felkészülni a BL Final Eight-re, hiszen 21 napja játszotta utolsó meccsét az OSC ellen.

A mérkőzés jól kezdődött, hiszen Vlahopulosz akciózott egyet, majd Mitrovics is elkapta a fonalat. A továbbiakban Parrone betalált, majd Kovács Gergő hagyott ki egy előnyt. Sőt, Famera révén megfordították a katalánok a találkozót, 1-2.  A második negyedből egy perc telt el, mikor Vrlics akciózott egyet, de rögtön jött a válasz Rasovics egy lóba után engedte el a labdát 2-3. A továbbiakban még feljebb zárkózott az Eger, hiszen egy időkérés után fórban Vlahopulosz villant, 3-3. A negyed hátralévő részében ismét elhúzott a Barceloneta, ráadásul Granados 22 másodperccel a vége előtt módosított az állást, 3-5-re. A végső szó azonban Hosnyánszky volt, aki egy előnyt vágott be a nagyszünet előtt, 4-5.

A harmadik negyed elején volt esély az egyenlítésre is, ám fórban Avramovics fölé lőtte, ezek után ahogy az ilyenkor lenni szokott a Barceloneta büntetett, Munarriz ismét kettőre növelte az előnyt. Ezek után sem úgy alakult a mérkőzés, ahogy a magyar csapat szerette volna, hiszen Granados fórban nem hibázott, 4-7. A záróakkordban sem sikerült az Egernek közelebb jönnie, sőt Granados majd Munarriz is hintett egyet-egyet, utóbbi már negyedszer mattolta Mitrovicsot. A vége 4-9 lett, így az Eger holnap a Spandau ellen játszik az 5-8. helyért.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében:

ZF-Eger Barceloneta 4-9 (1-2, 3-3, 0-2, 0-2)
Gólszerzők: Vlachopulosz 2, Hosnyánszky 1, S. Rasovics 1 ill. Munarriz 4, Granados 2, Vrlics 1, Perrone 1, Famera 1

A Bajnokok Ligája programja illetve eredményei:

Június 7., csütörtök:

Olympiakosz – Spandau 04 6-5 (2-0, 1-1, 2-3, 1-1)
Gólszerzők.: Geniduniasz 3, Funtulisz 1, Argiropulosz 1, Gunasz 1 ill. Dedovics 2, M. Stamm 1, Jüngling 1, Küppers 1

19.00 Jug Dubrovnik – Szolnoki Dózsa

20.30 Pro Recco – Brescia (Sky Sport 2, élő)

Június 8., péntek:

16.00 Spandau 04 – ZF-Eger

17.30 5-8. helyért

19.00 Olympiakosz – Barceloneta (Sky Sport 2, élő)

20.30 Elődöntő (Sky Sport 2, élő)

Június 9., szombat:

16.00 7. helyért

17.30 5. helyért

19.00 3. helyért (Sky Sport 2, élő)

20.30 döntő (Sky Sport 2, élő)

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS