Bajnokok Ligája: Kétszer nyerte meg a Jug az Olympiakosz elleni meccset

jug01

Már 7-2-re is vezetett a Dubrovnik, mikor négy perc alatt kiegyenlített az Olympiakosz. Ezek után jött a meccs időkérése…

jug01

Fotó: Kertész Gábor

A 2002-es bajnok, az Olympiakosz és a címvédő Jug Dubrovnik feszült egymásnak először az impozáns Dagály Arénában, ami gyönyörű, de valljuk meg, sok munka van még a vb-ig.

A mérkőzésen villámrajtot vett a horvát csapat Obardovics középről, majd Fatovics és Jokovics is betalált, így a hajrára már 3-0-ra mentek a piros-kék sapkában játszók. A negyedben egy szépségtapasz érkezett, 1-3. A második nyolc percben semmi nem változott, görög szempontból. A hellének nagyon nem találták a fonalat, a túloldalon annál inkább. Markovics majd Jokovics révén már 7-2 volt az eredmény.

jug02

A fordulás után kapaszkodott az Olympiakosz, ha nem látjuk nem is hisszük, hogy zsinórban öt gólt dobott a címvédőnek. Nagyon elkapták a fonalat Funtuliszék, ráadásul négy perc alatt tették mindezt. 7-7 után rögtön időt kért Kobescsak mester, aki új impulzust tudott adni fiainak, hiszen három válasz is érkezett, így 10-7 volt az eredmény. Az utolsó negyedben nem tudott még egyszer feltámadni az Olympiakosz, végül közte három lett a végén.

A Jug Dubrovnik így az elődöntőben folytathatja, míg az Olympiakosz az ötödik helyért mehet.

Bajnokok Ligája az elődöntőért:

Olympiakosz – Jug Dubrovnik 8-11 (1-3, 1-4, 5-3, 1-0)

A Bajnokok Ligája Final Six további programja:

Az elődöntőért – 20.30 ZF-Eger  – Brescia

Május 26., péntek:

17:30 5. helyért Olympiakosz – Brescia /Eger

Elődöntő – 19.00  Jug Dubrovnik – Pro Recco

Elődöntő – 20.30 ZF-Eger/Brescia – Szolnok

Május 27., szombat

15.15 (3. helyért)

16.45 (döntő)

 

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS