Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok!

BLFinalsix2017052726

Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes.

BLFinalsix2017052726

Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni.

Egészen káprázatos hangulat előtt ugrott vízbe a két gárda a döntőben, ahol alig lehetett valamit is hallani, hiszen annyira szurkolt a tízezer néző.

Prlajnovics alig két perc elteltével megrezgette a hálót, de a válaszra sem kellett sokat várni, hiszen egy jól megjáratott előny után, 1-1-re módosult az eredmény, Markovics volt eredményes. A hajrára kanyarodva Cseh Sándor kért időt, a betett labdát azonban Younger kezéről lesodorták. A folytatásban Mezei harcolhatott volna ki egy büntetőt, de a bíró sípja néma maradt, a nézők nagy elégedetlenségére. Egy perc volt hátra, mikor Kobescsak időt kért, Jokovics pedig okosan helyezte be a labdát messziről 2-1. A végén még egy fórt puskozott el a Szolnok, Prlajnovics tüzelt fölé.

A második nyolc percből nem telt el egy perc sem, rögtön kettős fórban játszhatott a Jug, amit előbb hősiesen kivédekezett a magyar csapat, de a kipattantót Loncsar bekotorta, 3-1. Cseh Sándor azonnal időt kért, majd hevesen magyarázott az övéinek. A fejmosásnak meg lett az eredménye, Mezei harcolt ki egy fórt, amit Prlajnovics passzából, Alekszics fejezett be, 3-2. Ezek után kivédekezett egy előnyt a Szolnok, majd büntetett, Alekszics révén, 3-3, aki egy fórt vágott be. A Jug időt kért, aminek a másik oldalon is meg lett az eredménye. Egy fór után Macan a kapu segítségével lőtt a hálóba, 4-3. A válaszra nem kellett sokat várni az ellentámadás után Pavlicsevicsre fújtak egy ötöst – Kis harcolta ki – amit Prlajnovics laposan helyezett el Bijacs mellett, 4-4. A hajrára újra átvette a Szolnok a vezetést, Vámos bombázott egyet, 4-5. Aztán még egyet. Kettőből kettőnél tartott ekkor  a magyar válogatott. A nagyszünetben 4-6 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben szállított a fórokat Kis, végül egy büntetőből tudta növelni a Tisza-parti együttes előnyét, Prlajnovics volt eredményes, 4-7. A túloldalon egy fórt kapott a Jug, ami után időkérés következett és Markovics kihagyott helyzete. A másik oldalon is kimaradt egy fór, ami megbosszulta magát, hiszen Markovics a túloldalon belőtte sajtáját, 5-7. A hajrában Alekszics bombázott be egy fórt, ezzel már háromgólos volt a Szolnok előnye, 5-8.

Az utolsó negyedből másfél perc telt el, mikor fórt kapott a Szolnok Mezei révén, és ezt Gocics használta ki, 5-9. Mintha ekkor látni lehetett volna, hogy a Jug egy meccsel többet játszott volna, kicsit nehézkesen mozogtak a vízben, és támadásaikba is hibák csúsztak. Kis Gábor a hajrában még egy szabaddobásgólt tapasztott, 5-10. Nagy Viktor ekkor már a könnyeivel küzdködött. Másfél perc volt hátra a mérkőzésből, de már a szolnokiak ünnepelte, na és szurkolók, akik varázslatos hangulatot teremtettek. Kardos a végén Nagyot váltotta a kapuba. Egy perccel a vége előtt felhangzott a “Szép volt, fiúk” rigmus.

Bajnokok Ligája, döntő: 

Jug Dubrovnik – Szolnoki Dózsa Közgép 5-10 (2-1, 2-5, 1-2, 0-2)

A Bajnokok Ligája végeredménye:

1. Szolnok
2. Jug Dubrovnik
3. Pro Recco
4. ZF-Eger
5. Brescia
6. Olympiakosz

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS