Bajnokok Ligája: Elődöntős az Eger

Egerbrescia03

Nagy csatában, az utolsó negyedben nyerte meg a hevesi együttes a Brescia ellen találkozót. A siker azt is jelenti, hogy a Szolnok lesz az Eger elllenfele az elődöntőben.

Egerbrescia03Fotók: Kertész Gábor

A Brescia és az OSC nagy harcot vívott még a csoportmeccseken a továbbjutásért, végül az oroszlánok jutottak be a Final Six-be. Az Eger pedig csoportjában másodikként kvalifikált a hatos döntőbe.

Már az első perc után vezetett az Eger, hiszen Hárai akciózott egyet. Ezek után egy előnyös figurát játszott meg a Brescia, amit Nora vágott a kapuba. A negyed további részében Paskovics révén vezetéshez jutott a Brescia, de ismét jött Hárai, 2-2. A második nyolc percben csak egy-egy találatot láthatott a nagyérdemű, melynek megjött a hangja is. Előbb Nora, majd Csucskovics lőtt egyet, 3-3.

AH6W5607

A fordulás után Hárairól szórtak ki egy embert, Kovács Gergő pedig a vízre pattintva bedobta, 4-3. A negyedből csak fél perc volt hátra, mikor Muslim, Mitrovics feje fölé bombázott, 4-4. A záróakkordban is a küzdés dominált, amikor Vapenszki emelkedett ki és szerencsésen a kapus fejéről bepattant, 5-4. Ezek után egy perc sem telt el,  ekkor Hárai villant fórban, 6-4. Az utolsó három percre Muslimot kiállították négy percre, de Erdélyi kihagyta a büntetőt. A végén nem sikerült növelnie a hevesieknek a fórt. A vége 6-4 lett, így az Eger a Szolnokkal elődöntőzik holnap.

Bajnokok Ligája Final Six, az elődöntőért:

ZF-Eger – Brescia 6–4 (2–2, 1–1, 1–1, 2–0)
Duna Aréna, vezette: Putnikovics (szerb), Schwartz (izraeli)

Eger: Mitovics – Csucskovics 1, Hosnyánszky, Csuk, Erdélyi, Vapenszki 1, Hárai 3. Csere: Angyal, Decker Á., Lőrincz, Kovács G. 1, Bedő. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Brescia: Del Loungo – C. Presciutti, Randelovics, Paskovic 1, Muslim 1, Nora 2, Bertoli. Csere: Guerrato, Manzi, N. Presciutti, Ubovics, Napolitano.

Az első elődöntőért vívott mérkőzésen:

Olympiakosz – Jug Dubrovnik 8-11 (1-3, 1-4, 5-3, 1-0)

A Bajnokok Ligája Final Six további programja:

Május 26., péntek:

17:30 5. helyért Olympiakosz – Brescia

Elődöntő – 19.00  Jug Dubrovnik – Pro Recco

Elődöntő – 20.30 ZF-Eger – Szolnok

Május 27., szombat

15.15 (3. helyért)

16.45 (döntő)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS