Bajnokok Ligája: az OSC kikapott, a Szolnok hozta a kötelezőt

szolnokandrijaprlainovics2017

Az újbudai együttes Görögországban nem tudott csodát tenni, a Szolnok azonban otthon gyűjtötte be a három pontot.

szolnokandrijaprlainovics2017

Az OSC nyitotta a sort a BL 10. fordulójában. Tóth László csapata Athénba látogatott, ahol az Olympiakosz ellen ugrott vízbe. Nos, a magyar csapat vendégjátéka nem sikerül túl jól, hiszen hárommal kikapott úgy, hogy az utolsó negyed előtt már 9-4-re vezetett a görög együttes.

A másik magyar csapat, a Szolnok a sereghajtóval mérkőzött meg a Tiszligetben. A címvédőnek nem okozott gondot a holland Alphen és végül tiznhárom góllal győzött.

Bajnokok Ligája, a 10. forduló eredményei illetve programja:

A-csoport:

Olympiakosz Pireusz – A-Híd OSC Újbuda 10-7 (4-0, 3-1, 2-3, 1-3)
Gólszerzők: Funtulisz 2, Murikisz 2, Gunasz 2, Mylonakisz 1, Genudiasz 1, Derviszisz 1, Obradovics 1 ill. Erdélyi 2, Seman 2, Ubovics 1, Randjelovics 1, Gór-Nagy 1

Dinamo Moszkva – Barceloneta 5-9 (1-1, 1-2, 1-4, 2-2)

18:30 Partizán Belgrád – Waspo Hannover

18:30 Jug Dubrovnik – Brescia

Az A-csoport állása:
1. Olympiakosz 25 pont
2. Barceloneta 21 pont
3. Brescia 17 pont
4. Dinamo Moszkva 16 pont
4. Jug Dubrovnik 16 pont
6. OSC 7 pont
7. Hannover 6 pont
8. Partizan Beograd 0 pont

B-csoport:

Szolnoki Dózsa – Alphen 17-4 (4-1, 6-1, 3-1, 4-1)

Steaua Bukarest – Sabadell 10-9 (3-2, 3-2, 3-2, 1-3)

18:30 ZF-Eger – Spandau 04

20:30 Pro Recco – Jadran Herceg Novi

A B-csoport állása:
1. Recco 24 pont
2. Szolnok 21 pont
3. Eger 19 pont
4. Spandau 18 pont
5. Jadran Herceg Novi 13 pont
6. Steaua 12 pont
6. Sabadell 6 pont
8. Alphen 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS