Az ifjúsági olimpiára „előválogatóznak” a kajak-kenusok Sukorón


Jövő hétvégén Sukorón kerül megrendezésre a Dunai István emlékverseny, amely a 2002-es 2003-as születésű versenyzők számára komoly erőpróba lesz. Ez a viadal jelenti ugyanis az első lépcsőfokot a jövő októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Fiataljaink élesíthetik magukat, a jövő hétvégi (szeptember 30-október 1.) sukorói Dunai István emlékversenyen legjobbjaink már a jövő októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpia felé tehetnek egy lépést. A kapitány meghívta a négy szakág legjobbjait, akik ezen a viadalon egy elő-kvalifikációs versenyen vesznek részt.

„Ahogyan az ifjúsági olimpián lenni szokott, úgynevezett nyolcas alakú pályán válogatóznak majd a versenyzők – mondta Dónusz Éva. – Erre a kvalifikációra a szakágak legjobbjait hívtuk meg, azokat a kajakosokat és kenusokat, akik az év legfontosabb versenyein kiemelkedően teljesítettek. A sukorói viadal eredményei alapján szakáganként négy embert jelölök ki, akik megkezdhetik a felkészülést az áprilisi barcelonai európai kvalifikációs versenyre.”

A barcelonai versenyen – akárcsak az ifjúsági olimpián – szlalomban és az úgynevezett nyolcas pályán vetélkednek majd a versenyzők, a legügyesebbek a két szakágban szerzett összesített pontok alapján nyerhetnek kvótát a Buenos Aires-i eseményre.

„Legjobbjaink a tél folyamán a kvalifikációs verseny szlalom részére készülnek majd és természetesen a szokásos alapozó munkát is elvégzik. Tavasszal pedig a legjobb négyből kiválasztjuk azokat a versenyzőket, akiknek esélyük nyílik Barcelonában a kvótaszerzésre” – folytatta a kapitány.

Ez a válogató a 2002-es és a 2003-as korosztály legjobbjait érinti.

A Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát 2018. október 6. és 18. között rendezik az argentin fővárosban. Mind a 28 nyári olimpiai sportág a programra kerül, de néhány új szakág debütál: az akrobatikus gimnasztika, a futsal és a 3×3-as kosárlabda. A táncsport, a karate és a sportmászás is bekerült a programba.

Az argentin főváros rendezi a harmadik nyári ifjúsági olimpiát: az elsőnek 2010-ben Szingapúr, a másodiknak 2014-ben Nanjing adott otthont.

Eddig a leány strandkézilabda-válogatottPekler Zalán sportlövőGulyás Michelle öttusázó és Weinhardt Virág díjugrató szerzett indulási jogot az ifjúsági ötkarikás játékokra. A kvóta sportágtól függően szól egyénre vagy a nemzetnek.

(MKKSZ-MOB, fotó: MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS