“Az eredmény nem tükrözi a játék képét” – Gattuso

A Milan az Európa Liga kieséses szakaszában a Ludogorets ellen vívta az első mérkőzését, amelyen 3-0-s győzelmet aratott. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője kissé dühösen nyilatkozott és elmondása szerint nem volt megelégedve a támadójátékkal.

“Nem nevezném tökéletes teljesítménynek a mait, jobban is futballozhattunk volna, még akkor is, ha európai kupameccset mindig nehéz játszani. A Ludogorets problémákat okozhatott volna nekünk, de a 3-0-s végeredmény megnyugtató lehet. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez az eredmény tükrözi azt, ami a mérkőzésen történt, hiszen nem játszottunk jól. Igazán dühös vagyok, mert nem építettük fel megfelelően a támadásainkat. Ennél többet is elérhettünk volna.” – értékelt Gattuso a háromgólos siker után.

“Ami megnyugtat, az a csapat növekvő önbizalma. Még azok esetében is, akik az utóbbi időszakban nem játszottak sokat. Azt akarom, hogy mindenki készen álljon és jó formában legyen, amikor pályára küldöm. Köszönetet kell mondanom a játékosoknak, amiért minden javaslatomat megfogadják. Tüzesnek és elszántnak látom őket. Romagnoli? Azt hiszem, hogy jelenleg ő az egyik legjobb olasz védő. Emellett úgy gondolom, hogy Cutrone és Calabria is sokat adhat az olasz válogatottnak.”

“A jövő? Csak szeretném kiélvezni azt az álmot, hogy 40 évesen ezt a csapatot irányíthatom. Sokat kell tanulnom. Majd meglátjuk, hogy mi fog történni, de nem az a legfontosabb, hogy én ülök-e a kispadon. A Milan az, ami igazán számít.”

Giacomo BONAVENTURA: “Nagyon céltudatosok voltunk, még akkor is, ha a Ludogorets nem könnyítette meg a dolgunkat. Intenzíven játszottunk, kellett is, mert az ellenfél nagyon gyors támadásban. Kemény mérkőzés volt, eltekintve az eredménytől voltak pillanatok, amikor szenvedtünk. A visszavágó is nehéz lesz. Most a bajnokságra kell koncentrálnunk, a Sampdoria elleni mérkőzés nagyon fontos lesz. Boldogok vagyunk, mert jól teljesítettünk, tele van lelkesedéssel a csapat.”

Hakan CALHANOGLU: “A csapat jól védekezett. Nem kaptunk gólt és ez nagyon fontos. Miután középre íveltem a labdát, nem láttam Cutrone fejesét, mert minden olyan gyorsan történt. Örülök a góljának. Most a bajnokságra kell koncentrálnunk és folytatnunk kell a tabellán való felkapaszkodást. A Sampdoria elleni meccs fontos lesz. Az edző minden mérkőzésen 100 százalékot vár el tőlünk és ez alól a mai találkozó sem kivétel, ahogy a hétvégi sem.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS