“Az emberek mennek, de a Milan marad” – Mirabelli

Massimiliano Mirabelli nyílt levélben köszönt el a szurkolóktól, miután az új tulajdonosok nem tartottak igényt a munkájára és menesztették a Milantól.

Az Elliott Management a múlt héten vette át a klub irányítását és tegnap hivatalossá vált, hogy Marco Fassone után Mirabelli is távozik a vezetőségből. Az olasz szakember több mint egy évig volt a klub sportigazgatója.

Mirabelli a közösségi oldalán megosztott levélben búcsúzott el a Milantól.

“Kedves Milan szurkolók!

Amikor eljön az idő köszönetet mondani, az azt jelenti, hogy valami elkezdődött, majd véget ért. Ez soha nem könnyű, különösen akkor, ha a végtelen munkádra gondolsz, amelyet egyetlen célért végeztél, azaz a Milan javáért. Szeretném veletek, szurkolókkal kezdeni. Ez egy hatalmas világ, amelyet Milannak hívnak és határtalan szenvedély veszi körül. Köszönök mindent, amit a 15 hónap alatt kaptam. Nehéz, de csodálatos volt, amelyre büszke vagyok.

Az utcákon és a városokban találkoztam veletek először. Lenyűgözött a figyelem, amit felém mutattatok a transzparensekkel és az énekekkel. Még mindig előtörnek az érzelmek, ha visszagondolok az elveszített Olasz kupa döntő utáni estére. Talán veszítettünk, de ti győztetek.

Minden erőmmel azon dolgoztam, hogy a lehető legjobb csapatot állítsam össze nektek, mert Ti szurkolók megérdemlitek, hogy a Milan visszatérjen az európai és a világ labdarúgásának csúcsára. Vissza fogtok térni, ebben biztos vagyok. Az elmúlt 15 hónapban számos igazolást és bonyolult szerződéshosszabbítást vittünk véghez, valamint eladtunk néhány játékost a veszteségek csökkentése érdekében. Ha lehet azt mondani, akkor ezt a Milant nagyon a sajátoménak érzem. Szeretnék köszönetet mondani Gattusónak, akihez nagyon ragaszkodtam. Együtt harcoltunk és együtt szenvedtünk. Sok szerencsét kívánok neki, mert megérdemli. Ölelésemet küldöm a Milan tagjainak, Bonucci csapatkapitánytól kezdve egészen a legfiatalabb Rossoneri tehetségekig. A legjobbakat kívánom Carolina Morace edzőnek a női csapat első szezonjához. Mindenkiben hittem és megpróbáltam egy konkrét, tartós projektet építeni. Biztos vagyok abban, hogy a Milan szilárd alapokkal és ambiciózus tervekkel fog rendelkezni. Köszönöm Gattusónak és a Milan munkatársainak, akik fáradhatatlanul dolgoztak és velem tartottak ezen a fantasztikus utazáson.

Köszönettel tartozom azoknak, akik hittek bennem és lehetőséget adtak nekem ehhez a hatalmas szakmai lépéshez. Megtiszteltetés volt a Milanért dolgozni. Végül köszönöm a családomnak, akik a nehéz időkben mellettem álltak.

Az emberek mennek, de a Milan marad.

Forza Milan!”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS