Az EL csoportköre volt a tét Vad II Istvánék albániai mérkőzésén

Magyar játékvezetői négyes közreműködésével rendezték meg a KF Skënderbeu-Dinamo Zagreb párharcot.

Noha a Skënderbeu Korçë albán klub székhelye Korça városában található, az Európa Liga play off visszavágóján az ország harmadik legnépesebb, százezres városában, a Shkumbin folyó völgysíkságában lévő Elbasan Arénában fogadta riválisát. A 12 800 néző befogadására alkalmas stadiont 1967-ben építették, és nemrég újították fel. A Skënderbeu otthona egyébként Korçában van, mely nevét az ország történelmének legkiemelkedőbb személyiségétől, Kasztrióta György albán fejedelemtől kölcsönözte. Két éve az albánok országuk történetében elsőként csoportkörösek lettek az Európa Ligában.

A Skënderbeu aktuális ellenfelével, a zágrábi Dinamóval tavalyelőtt már találkozott a BL-selejtező 3. körében, a főtáblára jutásért vívott párharcot kettős győzelemmel nyerték meg a horvátok. Ezúttal ismét a csoportkör a tét, csak éppen az EL-ben. A Dinamo az egyik legnépszerűbb klubnak számít hazájában. A Modri (Kékek) becenevű csapat tizennyolcszoros bajnok és tizenháromszoros kupagyőztes Horvátországban. Hajdanán Bukovi Márton is volt az együttes edzője.

A Dinamo Zagreb–KF Skënderbeu mérkőzésen a Makszimir stadionban alig tízezren voltak kíváncsiak az első felvonásra. Az albánok középpályásuk, Liridon Latifi révén szereztek vezetést a 37. percben, és az előnyüket hosszasan őrizték. A kilencven perc leteltekor a játékvezető öt perc hosszabbítást jelzett. A zágrábiak a 95. percben a chilei Angelo Henriquez fejesével egyenlítettek, így 1-1 lett a vége.

Az Elbasan Arénában Vad II István sípjelére kezdődött az albán-horvát összecsapás. A rutinos FIFA-játékvezető asszisztensei Albert István és Berettyán Péter voltak, a tartalék-játékvezetői teendők Karakó Ferencre hárultak. A mérkőzésen gól nem született, így a Skënderbeu Korçë jutott a csoportkörbe.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS