Angyal Zoltán felajánlotta lemondását

Angyal_Zoltan1.jpgAngyal Zoltán szövetségi kapitány – az elmúlt hetekben kialakult szakmai viták nyomán – felajánlotta lemondását, ám a hét végi Mol Világkupán még mindenképp ellátja feladatait.
                                   
Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség általános alelnöke elmondta: a szövetség elnöksége a jövő hételején tárgyal a kialakult helyzetről.
A Mol Vk szerdai sajtótájékoztatóján a kapitány még : Kovács Katalin kéréséről is tájékoztatást adott, miszerint a feszült helyzetre való tekintettel tekintsen el attól, hogy K-2 200 méteren Janics Natasa, illetve K-2 500 méteren Paksy Tímea párjaként hajóba szálljon, mert elsősorban a K-1 500 méteres számra akar koncentrálni.

Péntektől vasárnapig tehát az év legjelentősebb hazai kajak-kenu versenyét rendezik Szegeden: a Mol Világkupára több mint ötven ország versenyzői neveztek. A regatta akár a vb-rivalizálásnál is nagyobb csatákat hozhat: egyrészt azért, mert egy nemzet két egységet is elindíthat, másrészt pedig azért, mert számos ország – a magyarhoz hasonlóan – itt tartja válogató versenyét a június végi Európa-bajnokságra.
A honi kajak-kenu sport erejét jelzi, hogy az A és B egységekben összesen 54 versenyző kap bizonyítási lehetőséget válogatott színekben. A férfi kajak szakágban 18, a női kajakosoknál 11, míg a kenusok mezőnyében 25 magyar ragad lapátot a 17 éves Lakatos Zsolttól a 40. életévébe lépő Pulai Imréig.

A Mol Világkupa 1000 méteres döntőit pénteken 15 óra 45 perctől, az 500 méteres finálékat szombaton 15 órától, a 200 méteres döntőket pedig vasárnap 14 óra 45 perctől rendezik (délelőttönként az elő- ésközépfutamokra kerül sor).
Szombaton és vasárnap délben látványos hosszú távú futamokra, a világbajnoki számok döntőit követően pedig délután pénzdíjas váltó számokra kerül sor. Számos kísérő program is várja az érdeklődőket, közte Veres Zoltán műrepülő bemutatója és családi programok a Mol-kölyökparkban, valamint a T-Mobile helyszíni sms-játéka.

Jegyek országszerte megvásárolhatók a Mol Világkupára az Ibusz-irodákban,i lletve a helyszínen. A napi belépők ára 1000 forint, a bérleteké 2500 forint. A szurkolókat Szegeden közvetlenül a lelátóig szállítják a 40C jelzésű autóbuszok.

A magyar csapat (először az A, majd zárójelben a B egységek):

1000 m,

férfiak:
K-1: Benkő Zoltán (Bozsik Gábor)
K-2: Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Fekete Gyula, Dombi Rudolf)
K-4: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor (Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Boros Gergely)
C-1: Vajda Attila (Sáfrán Mátyás)
C-2: Kozmann György, Kolonics György (Tóth Márton, Nagy Péter)
C-4: Metka Márton, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor, Mike Róbert (Hüttner Csaba, Csabai Edvin, Fürdök Gábor, Sáfrán Mátyás)
nők:
K-1: Benedek Dalma (Kovács Katalin)
K-2: Kozák Danusia, Szabó Gabriella (Bara Alexandra, Horváth Tímea)
K-4: Paksy Tímea, Benedek Dalma, Keresztesi Alexandra, Fazekas Krisztina

500 m,

férfiak:
K-1: Benkő (Vereckei)
K-2: Kammerer, Kucsera (Fekete, Dombi)
K-4: Sík, Boros A., Csamangó, Bozsik Gábor (Gyökös, Kökény, Beé, Horváth G.)
C-1: Mike Róbert (Sáfrán Mátyás)
C-2: Kozmann, Kolonics
C-4: Metka, Sáfrán Mátyás, Balázs, Mike (Pulai Imre, Novák Ferenc, Csabai, Végh Attila)
nők:
K-1: Benedek (Kovács K.)
K-2: Kozák, Szabó G.
K-4: Paksy, Kovács K., Kozák, Szabó G. (Fazekas, Patyi Melinda, Keresztesi, Benedek)

200 m,

férfiak:
K-1: Boros Gergely (Gyertyános Gergely)
K-2: Gyertyános, Beé István (Kadler Viktor, Babella Balázs)
K-4: Kadler, Gyertyános, Beé, Babella (Sík, Boros A., Csamangó, Boros G.)
C-1: Bozsik Attila (Foltán László)
C-2: Horváth Gábor, Fürdök (Lakatos Zsolt, Végh A.)
C-4: Joób Márton, Horváth G., Sarudi Pál, Balázs Péter (Metka, Sáfrán Mátyás, Balázs G., Mike)
nők:
K-1: Paksy (Janics Natasa)
K-2: Paksy, Patyi (Kozák, Szabó G.)
K-4: Paksy, Kovács K., Fazekas, Patyi

www.mob.hu