Andrea Conti: “Köszönöm a klubnak a bizalmat”

Andrea Conti, a csapat nyári igazolása hálás a Milannak a bizalomért és köszönetet mondott korábbi együttesének, az Atalantának.

A 23 éves jobbhátvéd nagyszerű szezont futott az Atalantában, ugyanis 33 bajnoki meccsen 8 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Remek teljesítményének köszönhetően a Milan és az Inter figyelmét is felkeltette, azonban végül a piros-feketék kerültek ki győztesen a játékos megszerzéséért folyó versenyből.

“Örömmel tölt el, hogy visszatérhetek a csapattársaimhoz, akikkel már egyszer edzhettem Milanellóban, mert el kell kezdenünk csapatként összeszokni. A szezon hamarosan kezdődik és formába kell lendülnünk. Montella arra kért minket, hogy hátulról építsük fel a játékot. A Milan volt az a csapat, amely először megkeresett és a leginkább akart, ezért választottam őket. Amint ez a lehetőség adódott számomra, azonnal ide akartam jönni. Nagyon boldog vagyok.“ – mondta Conti a Milan TV-nek.

“Köszönöm a klubnak az erőfeszítést, amit a megszerzésemért tettek. Megpróbálom meghálálni a belém vetett bizalmat. Atalanta? Mindig hálás leszek nekik és Gasperininek, aki megváltoztatta az életem. Olyat hozott ki belőlem, amire nem hittem volna, hogy képes vagyok. Megpróbálom a Milanban is ezt a formát nyújtani.”

“Példaképeim? Mindig is csodáltam Dani Alvest, emellett Sergio Ramost is a karaktere miatt. Cafu? Nagyszerű játékos volt és remélem, hogy legalább a felét elérhetem annak, amit ő tett. Célkitűzések? Nyerni jöttem ide és azért, hogy fejlődjek. Európa Liga? Egy olyan csapattal nézünk szembe, amelyről nem tudok sokat, de minden mérkőzés nehéz. Bonucci? Ismerem őt az olasz válogatottból. Ő egy karizmatikus személy, barátságos és közvetlen. Biztosan a csapat vezére lesz.”

“Hihetetlen fogadtatásban részesültünk a szurkolóknak köszönhetően és az a célunk, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába. Álmom az új szezonra, hogy kiharcoljuk a BL-indulást és szeretnék minél többet játszani. Számomra nem lényeges, hogy három- vagy négyvédős rendszerben játszunk. Remélem, hogy sok gólpasszal visszafizethetem a bizalmat.” – fejezte be.

Conti játékjogáért mintegy 25 millió eurót fizetett a Milan az Atalantának.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS